Nem emlékezni megszólalásokra, eseményekre. Nem tudni arról, hogy vannak, akik ma mást mondanak, mint amit évekkel ezelőtt.
Könnyebb lenne minden,
ha nem zavarna bennünket, hogy megváltozik a múlt. Nem csupán a sok évtizeddel ezelőtt történtek, de az is, ami csak néhány évvel ezelőtt volt.
Könnyebb lenne az élet, ha olyanok lennénk, mint amilyenek nem vagyunk. Ha hinnénk abban, amiben normális ésszel nem lehet hinni. Hogy a jó rossz, a fehér fekete, és a világ olyan, mint amilyennek a megszállt média mutatja. Hogy a kevés sok, és a korgó gyomor tele van.
Egyszerűbb lenne minden, ha képesek lennénk gondolkodás nélkül menni, menetelni. Beállni a sorba, parancsszóra integetni, mosolyogva masírozni.
Megváltozni vezényszóra.
Jó lenne tudatlannak lenni, bárgyúnak, butának, bávatagnak. Birkának. Elhinni, amit el akarnak hitetni, lenyelni azt, amivel etetnek, beletörődni abba, hogy semmi sem az, ami volt.
Jó lenne elhinni mindent, amit mondanak. Kritikátlanul, függetlenül a valóságtól. Hogy jobban élünk, és a mi hibánk, ha másként érezzük. Hogy többen dolgoznak, mint tegnap, és az emberek nem munkáért, megélhetésért, muszájból, hanem kalandvágyból mennek külföldre.
Hogy más népek felnéznek ránk, és nem lenéznek minket, irigyelnek, és nem lesajnálnak. Könnyebb lenne minden, ha olyanok lehetnénk, mint amilyenek nem akarunk lenni.
