Connect with us

Kerítésen innen

Nincs mese! – Orbán fenyegetése fű alatt már működik?

esti-mese
Megosztás

Orbán Viktor fenyegetése, amit újabb megválasztása utánra ígért, úgy tűnik eddig is működtek, csak nem beszélt róla nyíltan. Hétfői nappal egy újabb civilszervezetet vegzáltak, a Tévelygőkért Alapítvány Mesekörét kitiltották a börtönökből. 

Nincs több mese!

Kitiltották a Tévelygőkért Alapítvány Mesekörét a börtönből – írja a Feldmár Intézet a Facebook-oldalán és szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében is.

„A mai nappal kitiltották a Tévelygőkért Alapítvány Mesekörét a börtönből, ezzel az egyik utolsó valódi civil szervezetet zárták ki a büntetés-végrehajtásból. A Feldmár András és Büky Dorottya által 2011-ben létrehozott programot megvalósító alapítvány korábban a Norvég Civil Alap támogatásával, 2016 óta pedig önkéntesekkel, társadalmi munkában dolgozott a Balassagyarmati Fegyház és Börtönben, minden pénteken 15-17 óráig, többszörösen büntetett elítéltekkel. A Mesekör program keretében a fogvatartottak a saját életük élményeiből gyermekeik számára mesejátékokat állítottak össze. A program a maga nemében a világon egyedülálló. Volt. A mai napon szűkszavú értesítést kaptunk a börtönből, hogy:

“Mesekörünk létezését fel kell függesztenünk, szigorodtak a fogvatartottak mozgatására, életére vonatkozó szabályok, valamint a mi intézetünkben is elindult az elvándorlás a személyi állomány vonatkozásában.”

Néhány konkrétum a Mesekörről:

Magyarországon a börtönből szabadultak több mint 50%-a fél éven belül visszakerül a rácsok mögé. A Mesekörben hét év alatt megfordult 65 ember közül mindössze 5-en estek vissza. 11 mesejátékot állítottunk össze a fiúkkal, alkalmanként 50-60 gyereknek adtak ajándékot ezek az apák ilyen módon. Mindez semmivel össze nem hasonlíthatóan szolgálta a reintegrációt, a társadalmi beilleszkedést, a család és a tisztességes élet utáni vágyat.

A Mesekör program az előző országos parancsnok ideje alatt lett elismert (2012-ben a Büntetés-végrehajtási Szolgálatért Emlékplakett bronz fokozata). Idővel azonban egyre szűkült a mozgástér, megszűntek a civilek számára külső helyszínen megtartható érzékenyítő és toleranciára nevelő Mesekör előadások. Mindeddig, ha nem is támogatottak, de megtűrtek minket. Most, a többi civil szervezet után a Tévelygőkért Alapítvány is ki lett tiltva. A mondvacsinált indokokkal és ürügyekkel azt a szakmailag semmiképpen nem indokolható politikai szándékot leplezi a kitiltás elrendelője, ami az egész büntetés-végrehajtásban megfigyelhető és ami merőben ellentétes az európai normákkal és trendekkel.

Szeretnénk megköszönni a Mesekörben velünk dolgozó volt és jelenlegi fogvatartottaknak a lelkes munkát, mindazt, amit nekünk civileknek megtanítottak arról, hogy mindig van remény, ha szeretettel fordulunk egymás felé, akárhonnan is indulunk. Köszönjük a büntetés-végrehajtásban dolgozó értő és tisztességes emberek elfogadását, kitartását.

2018.03.20.
Tévelygőkért Alapítvány”

Nem ez az első börtönből kitiltott szervezet, 2017 őszén a börtönrádiót üzemeltető civil szervezetet, más reintegrációs programokat lebonyolító alapítványokat, illetve a Magyar Helsinki Bizottságot is kitiltották a börtönökből. Arról, hogy miért bántja a hatalom szemét, ha segítséget nyújtanak nekik és az ott őrzött raboknak olyanok, akik értenek hozzá, nem szól a fáma. Csak a „nem” van.

Pitiáner ügyekért kiszabott bírságok miatt százak kerülnek börtönbe

Politikai foglyok Orbán börtönében

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük