Kerítésen innen
Nincs minden veszve! Újságíróképzést indít a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, ahonnan irány a a közmédia gyakornoki programja!
Remélhetőleg átadja tudását, szakmai rátermettségének titkát, az etikus újságírásról vallott ismereteit példának okáért Bayer Zsolt és Bencsik András, amiket rendszeresen megvillantanak megszólalásaikban.
De vissza a tényekhez….
Újságíró-szerkesztő képzést indít szeptembertől a közmédia és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE), ahol átfogó elméleti és gyakorlati képzésen sajátíthatják el a hallgatók a közszolgálati újságírás és a szerkesztés ismereteit, később pedig a közmédia gyakornoki programjában is részt vehetnek – közölte az MTVA Sajtóosztálya pénteken az MTI-vel.
A szeptemberben induló szakirányú médiaképzésre már lehet jelentkezni, a határidő augusztus 1.
A közlemény szerint az NKE és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) közös képzésének célja
felkészíteni a szükséges szakmai ismeretekre a jövő újságíróit, akik később a hazai médiában különböző területeken találhatnak munkalehetőséget.
A szeptemberben induló szak a médiával kapcsolatos elméleti ismeretek mellett nagy hangsúlyt fektet a gyakorlati képzésre is – írták.
Végre….!
A közlemény idézi Dobos Menyhértet, a Duna Médiaszolgáltató Zrt. vezérigazgatóját, aki szerint örömmel és nagy várakozással indítják útjára a közszolgálati média-újságíró és szerkesztő szakot a NKE-n. Céljuk, hogy megtalálják azokat az elsősorban a közszolgálati média iránt érdeklődő fiatal tehetségeket, akik
az újságírók, szerkesztők újabb nemzedékeként nem csupán elméleti, de gyakorlati tudást is elsajátíthatnak, később pedig bekapcsolódhatnak a gyakornoki programokba, amelyek végén a legjobbak számára állást is ajánlanak
Két és fél év közpénzen!
Mint írták, a két féléves képzés gyakorlatorientáltságát mutatja, hogy az órák jelentős része (vágás, operatőri- és adásrendezői ismeretek, video- és hangtechnikai képzések) az MTVA és a Duna Médiaszolgáltató Zrt. által biztosított helyszíneken, eszközökkel és tapasztalt szakembereinek közreműködésével valósul meg.
Bartóki-Gönczy Balázs adjunktus, a szakirány felelőse hozzátette:
olyan értékeket kívánnak képviselni az új szakirányú továbbképzésén, mint a tények tisztelete és az információk összegyűjtése, a tájékozott polgárok számának növelése és a demokratikus nyilvánosság érdekeinek védelme.
A levelező rendszerű képzés
tematikájában a közszolgálati és kereskedelmi média szerepének elméleti és gyakorlati kérdései, a média működésével kapcsolatos alapvető jogi ismeretek, a társadalmi kommunikáció, valamint szociálpszichológia tárgyak is szerepelnek, de kiemelt hangsúlyt kapnak az olyan gyakorlati tárgyak, mint
a hang- és videotechnika, a műsorszerkesztés és -rendezés, a vágási és az operatőri ismeretek is, valamint az olyan készségfejlesztő tárgyak, mint beszédtechnika, érvelés- és írástechnika, valamint a vezetői kommunikáció.
Szerző
Friss
- Szijjártó és Orbán urak, mi abban a ‘jóság’, hogy posztról posztra hiteltelenítik magukat?
- A halálra gázolt kézbesítőt a Posta saját halottjának tekinti – Veszélyes üzem?
- ATM-et minden településre! – Papír van a kormányszándékról, de mennyi az annyi és ki fizeti?
- Az igazi Hungarikum – avagy a fideszes gazdaságpolitika lényege
- Nyomoz a rendőrség Orbán Viktor veje, Tiborcz István óriásbiznisze ügyében – Hűtlen kezelés a gyanú
- Juszt a mikrofon egyik oldalán, de ki a másikon…? – A 11. hét kérdései az ország miniszterelnökéhez….
- Történelmi pillanat: 1961 után 64 év évvel Csehország végleg leválik a Barátság kőolaj-vezetékről
- Vidéki prókátor: a letartóztatásról egyelőre még nem Orbán, hanem a bírói taláros áttelelt poloskák döntenek
- Magyar György: a Fidesz új ellenség után néz és közben rendületlenül lábbal tiporja a jogot
- Személyautó ütközött vonattal