Nincs remény, marad az ócska idő

Szerdán reggel is a ködös, szürke, borongós idő lesz jellemző. Sokfelé képződnek sűrű, zúzmarás ködmezők, melyekben 100 méter alá csökken a látótávolság, illetve ónos ködszitálás, hószállingózás is előfordul!

Napközben a magasabb hegycsúcsok mellett nyugaton, előreláthatólag főként a Dunántúl északnyugati térségében lehet bízni a rétegfelhő elvékonyodásában, napsütés előfordulásában, az ott várhatóan feltámadó és kissé élénkülő délkeleti szélnek köszönhetően. Az ország túlnyomó részén továbbra is valószínűbb az egész napos szürkeség és fagypont körüli, zömmel az alatti hőmérséklet. A ködből elszórtan szitálás, ónos szitálás, hószállingózás is előfordul.

Éjjel ismét leszáll a köd, északnyugaton is legyengül a légmozgás.

Csütörtökön sem érkezik jelentős változás, zömében marad felettünk a „hideg légpárna” okozta szürke, párás, rétegfelhős, hideg idő. A reggeli időszakban sűrű, zúzmarás ködmezőkkel, ónos szitálásokkal, hószállingózással kell számolni, majd napközben javulnak a látási viszonyok, ritkulnak a szitálások, hószállingózások, de zömében megmarad a szürke ködfelhőzet alatti borongós időjárás. A nyugati, délnyugati országrészben, illetve az északi hegycsúcsokon van esélye napsütés és enyhe délután kialakulásának.

A jellemző hőmérséklet átlaga (oC):

szerda reggel -4 – 0,

szerda délután -2 – +2, nyugaton, foltokban +4 – +7 ,

csütörtök reggel -4 – 0 fok körül alakul.

Ilyen lesz a folytatás is!

Csütörtökön és pénteken marad felettünk a „hideg légpárna”, azaz a jelentős időjárási eseményektől, frontoktól mentes, az ország túlnyomó része felett szürke, párás, rétegfelhős, hideg idő. A nyugati, délnyugati országrészben, illetve az északi hegycsúcsokon van esélye napsütés és enyhe délután kialakulásának. Számottevő csapadék nem érkezik, a sűrűbb ködfoltokban azonban előfordul ónos szitálás, hószállingózás, illetve zúzmara képződés.

– Előreláthatólag szombat délután, este, illetve vasárnap érkezhet egy hidegfront, ami kissé megkavarhatja a térség időjárását. Élénkebb széllel frontfelhőzet és a nyugati országrészbe némi vegyes halmazállapotú csapadék is érkezhet, de jelentős csapadék nem valószínű.

– Hétfőre alapvetően erősen felhős idő ígérkezik, de itt-ott átmenetileg vékonyodhat a felhőtakaró. Élénkül az északi szél, csökken a párásság. Estére beborul, hószállingózások is előfordulhatnak.

Lapozz, a közlekedés meteorológiáért!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük