Connect with us

Banánköztársaság

Nincs több parlamenti vita, nincs több pártközlemény!

parlament
Megosztás

A Városi Kurír a továbbiakban bojkottálja minden álvita közvetítését és kommentálását a magyar parlamentből. Ma indul a bojkott, így nem foglalkozunk a Stop Soros gusztustalan és mocskos álvitájával. Természetesen az új döntésekről, amelyek az életünket befolyásolják, továbbra is hírt adunk. Kommentáljuk a parlamenti munkát, ahogy publicistáink sem fogják vissza magukat. Sőt.

Nem leszünk cinkosok

A továbbiakban egyetlen pártnak sem leszünk cinkosai. A Városi Kurír ezután nem hagyja, hogy rajta keresztül is elbábozzák a demokráciát. Nem leszünk eszközei azoknak, az ellenzékinek hazudott pártoknak és politikusoknak, akik ugyanazzal a levegővel szidják Orbánt és a NER-t, amivel szemrebbenés nélkül vágják zsebre annak minden juttatását. Ők azok, akik „szavazatmaximalizálási” igyekezetükben helyeslik például még a kerítést, az új vasfüggönyt is. Úgy tesznek, mintha nem tudnák, milyen fontos volt a magyaroknak 1956-ot követő években mások, a más nemzetek által nyújtott otthon.

Ugyanakkor nem hallottuk ezeket a vitézlő ellenzékieket az ügyben sem felszólalni, hogy mostanság a kormánypropaganda már csak keresztény és nem zsidó-keresztény gyökerekről, kultúráról beszél.

Elég volt a pártok közleményeiből

A Városi Kurír a továbbiakban nem hajlandó egyetlen párt közleményének sem helyt adni. Nálunk a továbbiakban csak olyan politikussal találkozhat az olvasó, aki vállalja, hogy amit mond, az az Ő véleménye.

Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy a továbbiakban is ne tartanánk meg jó szokásunkat, hogy kritikával szemléljük a minket körülvevő egyre szűkebb világot.

Az a néhány komolyan vehető becsületes politikus, aki valóban az országért, vagy legalább egy-egy kisebbségért, a polgárok jogaiért emel szót, továbbra is partnert talál a Városi Kurírban, ahogy a civilszervezetek is Stop Soros ide, vagy oda.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük