Városi kurír
A napi fontos.

Nincs új a nap alatt – 14.

0 13

Mindenki arról beszél, hogy Orbán Ráhel osztálytársaival elfoglalta az Operaház királyi páholyát, ahol előadás alatt pezsgőztek. Pedig ez így önmagában nem túl érdekes. Hát istenem, van a miniszterelnöknek egy nem túl intelligens lánya, aki bár felnőtt, és a maga lábára állt, nem érzékeli, hol húzódnak a jó ízlés határai.

[mnky_ads id=”10551″]

A főpincér

Sokkal érdekesebb ebben az esetben két másik momentum. Az egyik: hogyan nevelték az Orbán családban ezt a gyereket, hogy természetesnek veszi a neki nem járó kiváltságokat? Milyen lehet a légkör, és milyen szellem uralkodhat ebben a családban? Persze tudjuk. Ez a „Ne mi nyerjük a legtöbbet!” szelleme. Ha valaki ebben nőtt fel, komoly szellemi munkát igényelne, hogy kikeveredjen belőle.

[mnky_ads id=”10552″]

A másik: Ókovács Szilveszter vendégjátéka az előadásban. Adott egy 46 éves csúcsértelmiségi, aki öt hangszeren játszik, operaénekes és zenekritikus, aki 2010-től – Orbán kegyelméből – előbb a Duna TV vezérigazgatója, aztán a Magyar Állami Operaház kormánybiztosa, majd főigazgatója és – most már azt is tudjuk – főpincére. Így néz ki hát egy Orbán-hű csúcsértelmiségi: saját kezűleg szervírozza a pezsgőt rossz ízlésű főnöke ugyancsak rossz ízlésű, túlkoros kamasz lányának, akinek kedve szottyant belátogatni az Operába.

Andor Mihály (Galamus, 2015. február 2.)

Utóirat

Hiába nyalintgat sebesen, a feljövőben lévő NER-kulturnyikok nem tudják megbocsátani neki a szakértés bolsevik trükkjét, ki fogják nyírni. Már készül a helyére egy mindenhez értő és mindenre képes némethszilárd. Van miből válogatni Orbánnak. Válogat is, mint barát a hugyos szilvában.

[mnky_ads id=”10553″]

Akár ez is tetszhet
Betöltés...

Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Elfogadom További információ