Connect with us

Sport

Női kézilabda Eb: szoros csatában vereség a dánoktól

Megosztás

A magyar női kézilabda-válogatott 29-27-re kikapott Dániától az Európa-bajnokság középdöntőjének első játéknapján, csütörtökön Ljubljanában.

Füzi-Tóvizi Petra
Megosztás

A magyar női kézilabda-válogatott 29-27-re kikapott Dániától az Európa-bajnokság középdöntőjének első játéknapján, csütörtökön Ljubljanában.

A vereség ellenére matematikai esélye még van a csoport negyedik helyének megszerzésére, ami a magyar szövetség által célként meghatározott nyolc közé kerüléshez kell.

A negyedik perctől felváltva születtek a gólok, mert nagyjából egyformán teljesített a két csapat, mindkét oldalon voltak hibák védekezésben és támadásban is. A magyarok ezúttal sem erőltették a gyors akciókat, Klujber Katrin és Kuczora Csenge rossz lövéseit pedig Szikora Melinda védései ellensúlyozták.

Ezúttal is bátran, felszabadultan kézilabdáztak a magyarok – akárcsak Norvégia ellen -, ezt bizonyítja, hogy Győri-Lukács Viktória kínai figura végén talált be, ám a pontosság most is hiányzott, a 23. percben már tíz rontott lövésnél tartott a csapat.

Néhány játékvezetői ítélet, illetve annak elmaradása is sújtotta a magyar együttest, a pontosabban célzó és jobb kapusteljesítményt felmutató, világbajnoki bronzérmes dánok azonban nem érdemtelenül vezettek két góllal a szünetben. Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány csak három cserejátékost küldött be az első felvonásban – mivel a gárda csak hétfőn lép pályára legközelebb -, a második félidőt az eredeti összeállításban kezdte a csapat, Márton Gréta pedig három góllal nyitott.

Szikora Melinda
Szikora Melinda (b) és a dán Kathrine Brothmann Heindahl a női kézilabda Európa-bajnokság Magyarország – Dánia mérkőzésén a ljubljanai Stozice Arénában. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Lövéshatékonyságban és kapusteljesítményben is közelített egymáshoz a két válogatott, vagyis a dánok statisztikai adatai romlottak, a magyarok értékei javultak. Az első játékrészben háromszor vezettek a magyarok, a 45. percben pedig ismét előnybe kerültek, és már ekkor biztos volt, hogy a végeredménytől függetlenül eddigi legjobb meccsüket játsszák a tornán.

Remek labdaszerzések, jó védekezés és hatékony lövések jellemezték ekkor a Golovin-csapatot, amely az 51. percben vezetett először két találattal. A meccs az 54. percben vett fordulatot, amikor a magyarok a háromgólos különbségért támadhattak, de nem jártak sikerrel, a skandinávok pedig javuló védekezésükre alapozva 5-1-es sorozattal zártak.

A meccs legjobbjának Klujber Katrint választották, aki 15 lövésből nyolc gólt lőtt. A dánoknál Emma Friis kilencből hétszer volt eredményes, a győri Anne Mette Hansen háromszor talált be. A kapusok közül Szikora 37 lövésből kilencet, a győri Sandra Toft 32-ből tizet védett.

A két csapat 53. egymás elleni mérkőzésén 26 magyar siker és három döntetlen mellett 24. alkalommal győztek a dánok.

Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány

„Mindent megtettünk a győzelemért, sajnos nem sikerült. A fáradtságon ment el a meccs, de folytatjuk.”

Klujber Katrin
Klujber Katrin a női kézilabda Európa-bajnokság Magyarország – Dánia mérkőzésén a ljubljanai Stozice Arénában. Fotó: MTI//Czeglédi Zsolt

Klujber Katrin, a mérkőzés legjobbja

„Sajnos az elején jól megoldottuk a szituációkat, a végén viszont kapkodtunk, elfáradtunk. Szép dolgokat csináltunk, nagy tempót mentünk, meg tudtuk mutatni, hogy tudunk játszani. Úgy mentünk bele, hogy élvezzük a játékot, nem volt rajtunk teher, jó meccset játszottunk. Megyünk tovább.”

Női kézilabda Európa-bajnokság

Középdöntő, I. csoport, 1. játéknap: 

Dánia-Magyarország 29-27 (14-12)
Dánia:
 Reinhardt, Toft (kapusok), Burgaard 4, Friis 7, Halilevic, A. M. Hansen 3, A. U. Hansen, Heindahl 3, Höjlund 3, R. Iversen 1, S. Iversen 1, Jörgensen, Madsen, Möller, Östergaard 4, Petersen 1, Tranborg 2.
Magyarország: Janurik, Szikora (kapusok), Albek, Bordás, Debreczeni-Klivinyi 1, Füzi-Tóvizi 2, Győri-Lukács 3, Hornyák 1, Kácsor 1, Klujber 8, Korsós, Kuczora 2, Márton 6, Tóth E., Töpfner, Vámos 4.

Szlovénia-Horvátország 26-18 (13-12)

Az állás: 1. Norvégia 4 pont/2 mérkőzés (64-45), 2. Dánia 4/3 (80-78), 3. Szlovénia 4/3 (76-77), 4. Svédország 2/2 (56-47), 5. Horvátország 2/3 (62-76), 6. Magyarország 0/3

Forrás: MKSZ / MTI

Norvégia tíz góllal nyert a magyar női kézilabda-válogatott ellen

Szerző