Connect with us

Banánköztársaság

Női Mars-küldetés? – „Na ne izélj már!”

Megosztás

Sokan azt javasolják, hogy az első Mars-küldetés legénysége, amellyel ember is utazik, csak női asztronautákból álljon.

Megosztás

A Városi Kurír is éppen ma  foglalkozott azzal a tudományos elképzeléssel, mely szerint érdemes lenne megfontolni azt, hogy az első Mars-küldetés legénysége, amellyel ember is utazik, csak női asztronautákból álljon. Gondoljunk csak bele kicsit jobban az elsőre kétségkívül nagyon szimpatikus és látványos ajánlásba!

 Nő, nő hátán?

„A nők átlagosan kisebbek, mint a férfiak: a nők kevesebb oxigént használnak, kevesebb fogyóanyagot fogyasztanak, kevesebb szén-dioxidot termelnek. Kisebb a tömegük és kisebb a térfogatuk. A kizárólag nőkből álló legénység mellett szóló érv egyszerű: egy ilyen legénységnek lényegesen kevesebb támogatásra lenne szüksége… és kisebb űrhajót tenne lehetővé. Ez jelentős költségmegtakarítást eredményezne”

-írtuk Geoffrey Landis, a NASA tudósára hivatkozva.

Hááát!

Ha csak a helyszűke, akkor patkányokat javaslok, azok nagyon intelligensek. A többit egy olyan férfi találta ki, aki minden bizonnyal soha, ismétlem SOHA nem élt nővel.

Mert ott van mindjárt az a fránya “bizonyos napok”.

Igy aztán egy ilyen „legénységnél” a ciklus kitart mensestől mensesig. Előtte puffadunk, ölni akarunk, aztán sírunk, mert ölni akartunk, ezért eszünk egy kis csokit. Ami miatt aztán rémes lelkifurdalásunk lesz, ezért dühösek leszünk arra, akit meg akartunk ölni, és még puffadunk is. Persze persze én is tudom, milyen hormonokkal lehet és szokás bizonyos esetekben a ciklusokat felfüggeszteni, de annak a pszichés, a szociális következményei még sokkal rosszabbak, mint nem nyúlni a ciklushoz.

És mi van ha mégis van élet a Marson?

Aztán, végig gondolta-e Geoffrey Landis, hogy mondjuk nyolc nőnek 3-4 éven át, mennyi betétre, tamponra és csokira van szüksége egy ilyen úton?

És akkor van még az ilyenkor zsírosodó haj, bőr. Azt kérem tisztán kell tartani, mert mi van, ha mégis van élet a Marson.

Hát lelapult hajjal, pattanásosan álljon neki az ember lánya  a Mars-küldetés koronájaként új kolóniát létrehozni a marsi (nem, nem Anikóval) fiúkkal? ( Na jó, tévedés ne essék, ez azért nem komoly)

Szerző