Connect with us

Ez a nap

Novák: a fiatal házasok akár törlesztés nélkül is kaphatnak babaváró támogatást

Megosztás

A gyermekvállalás előtt álló fiatalok akár úgy is hozzájuthatnak a tízmillió forintos, szabadon felhasználható babaváró hiteltámogatáshoz, hogy abból végül egyetlen fillért sem kell törleszteniük – mondta a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár szombaton Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.

ajandek

Mindent bevetnek – szóban….

Novák Katalin a babaváró támogatás részleteit ismertetve kifejtette, nem kell elkezdeniük a babaváró támogatás hitelének törlesztését azoknak a házaspároknak, akik július 1-jét követően, a terhesség tizenkettedik hete után igénylik.

Ebben az esetben ugyanis három évre felfüggesztik a visszafizetést, ha pedig ez idő alatt megszületik a második gyerek, akkor további három évig nem kell törleszteni, ráadásul a tőketartozás harminc százalékát el is engedik – hangsúlyozta az államtitkár.

Ha pedig a következő hároméves időszakban a házaspár harmadik gyermeke is megszületik, akkor a teljes tartozást elengedik

– emelte ki.

Reméljük a bilibe érő kéz esete nem érinti a fentieket és később sem jelennek meg kiegészítések, amik lényegesen leszűkítik a támogatottak körét.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük