Kerítésen innen
Novák Előd: Nem állunk ki Ukrajna területi integritása mellett!
Novák Előd (Mi Hazánk) napirend előtt az Országgyűlésben elmondta, hogy szerinte a magyar kormány állítása ellenére az ország részt vesz az ukrajnai háborúban.
Novák Előd (Mi Hazánk) napirend előtt az Országgyűlésben elmondta, hogy szerinte a magyar kormány állítása ellenére az ország részt vesz az ukrajnai háborúban; támogatja a szankciókat, annak ellenére, hogy a háború jelentős károkat okozott főleg a mezőgazdaságnak.
Ukrajna magyar pénzügyi támogatása az egyik legérthetetlenebb
Az Mi Hazánk képviselője szerint Magyarország asszisztálásával folytatódik Ukrajna lőszerellátása is.
Álságosnak nevezte azt a kormánypárti „propagandát”, hogy a magyar-ukrán határt nem lépik át fegyverszállítmányok, mondván, azok Szlovákián vagy Románián keresztül szabadon haladhatnak.
Kijelentette: ez nem a mi háborúnk, mégis több száz besorozott kárpátaljai magyar halt meg vagy sérült meg a konfliktusban. „Nem állunk ki Ukrajna területi integritása mellett!” – fogalmazott Novák Előd.
Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára azt felelte: a felszólalás egyes mondataival azonosulni tud, például a kárpátaljai magyarok védelmével vagy azzal, hogy ez nem a mi háborúnk.
Más mondatait azonban teljességgel vissza kell utasítani – szögezte le.
Hangsúlyozta, a korány a béke pártján áll; azonnali tűzszünetet és béketárgyalásokat sürget, mert csak akkor lehet életet menteni, ha a fegyverek elhallgatnak.
A korány nem támogatja a szankciós politikát, az ugyanis általában nem hozza el a kívánt eredményt. A kabinet meg kívánja őrizni az ország energiabiztonságát is – tette hozzá.
A segítségnyújtásról szólva közölte: Magyarország történetének legnagyobb humanitárius akcióját hajtja végre. Akkor is folytatni fogja sérült katonák gyógykezelését vagy ukrán gyerekek táboroztatását, ha ezt kritika is éri. A kormány azért is harcol, hogy megmaradhassanak a nemzetiségi iskolák – tette hozzá az államtitkár.
Újabb ócska, radioaktív veszélyt belengető orosz álhír borzolja a kedélyeket
Szerző
Friss
- Oroszország és Észak-Korea kölcsönös védelmi szerződést köt
- Nagy Márton 16 pontja: Airbnb- és borravaló szigorítás, hivatásturista-támogatás, eltörlik a CO2-adót a reptéren
- Mialatt a „vidéki srác” a Kossuth rádióban fényezte magát, újabb elkerülhető beteghalál történt
- Lánczi-hivatal: a Transparency International Magyarország (sok)minden gondjaink origója
- Nagy Márton fifika: amit ma elkölthetsz, ne halaszd holnapra, a holnaputánra pedig ne is gondolj
- Kövértől Szanyiig – A házmester semmiből nem tanul
- Mi lesz most a „madárral”? – Szélsőjobb összefogás október 23-án a XII. kerületi turulért
- Egy különös hétfő – a nap horoszkópja
- Magyar Péter hétindító kérdései
- Az esztergomi beszéd – Orbán Viktor három kívánsága