Connect with us

Kerítésen innen

Novák Katalin – tárcanélküli – antréja: eddig lesznek nyitva az iskolák és más fincsaságok

Novák Katalin
Megosztás

A járványügyi szakemberek véleménye a mérvadó és az alapján hoz majd döntést a kormány az iskolákról, óvodákról, egyelőre működtetni kell az országot – többek között erről beszélt a Magyar Nemzetnek adott interjújában Novák Katalin újdonsült tárcanélküli családügyi miniszter.

A volt államtitkár, aki októbertől miniszterként a családügyekért felelt azt mondta:

„Amíg lehet, a gyerekeknek biztosítani kell, hogy járhassanak óvodába és iskolába. […] Fontos, hogy az ország működhessen, de csak úgy, ha képesek vagyunk betartani a szabályokat és vigyázni egymás egészségére. Addig lesz iskola, amíg biztonságosan fenntartható a helyzet. Egyébként nemcsak hazánkban, de Nyugat-Európában is így van ez.”

Arról, hogy miért volt szükség új miniszteri posztra, akkora bajban vannak a családok, azt mondta:

Éppen azért van szükség külön miniszterre, hogy ne legyenek bajban. Most jobb helyzetben vannak, mint tíz évvel ezelőtt, de az a veszély fennáll, hogy a vírusnak olyan következményei lesznek, amelyekkel nehéz lehet egy-egy családnak megbirkóznia.

Lesz minisztériuma is?

Erre a kérdésre sejtelmesen azt válaszolta a miniszter, hogy

Erről a kérdésről az jut eszembe, amikor az első gyerekünket vártuk, az ismerősök már a születése előtt azt kérdezgették, mikor jön a következő. Mindenről a maga idejében. Én most a jelenlegi feladattal foglalkozom.

Segítői azért így is vannak – a közszolga közszolgái

Zsigó Róbert lesz a parlamenti államtitkárom és Ekler Gergely a stratégiai és koordiná­ciós államtitkár. Mellettük pedig Beneda Attila és Rácz Zsófia helyettes államtitkárok továbbra is felelnek a családügyi és a fiatalokkal foglalkozó területért. Magyar Judit pedig koordinációért felelős helyettes államtitkár lesz.

Iskolabezárás?

ha ne adj’ isten olyan helyzet áll elő, hogy otthon kell maradni a kisgyerekekkel, erre kiemelten figyelni fognak, hiszen nem várható el, hogy valaki a kisgyermekét egyedül hagyja otthon.

Beszélt arról is, hogy nagyszabású lakásépítési programot tervez indítani a kormány és nem kell félni attól, hogy csökkentik a családtámogatásokat. Arról nem beszélt, hogy növelik-e.

A családok csak addig vannak biztonságba….

A portál lelkes alákérdezésére, amiben az iránt érdeklődött a sajtó munkása, hogy mi lenne a családi kedvezményekkel, ha bukna a Fidesz, frappánsan és az ellenzék terveit kívülről fújók biztonságával így nyilatkozott az újdonsült:

Valóban elveszítenék a támogatásokat a családok, ha nem polgári kormánya lenne az országnak, nem alaptalan ez a félelem.

Arról is beszélt, hogy ezt a baloldal már többször bebizonyította. Ne felejtsük, hogy elvették a családi adókedvezményt, a gyes harmadik évét, az otthonteremtési programot és a tizenharmadik havi nyugdíjat.

Amíg mi leszünk kormányon, addig Magyarországon családi típusú adórendszer lesz: minél több gyermeket nevel valaki, annál többet tud a jövedelméből megtakarítani és azt a gyermekeire fordítani.

Ez  volt Novák Katalin miniszteri antréja!

koronavírus

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük