Connect with us

Kerítésen innen

Amikor a vakációban vigyázunk az unokákra, „a gyakorlatban is megjelenik a generációk közti együttműködés”

nagyi-kihivas
Megosztás

Novák Katalin pénteken nagyot ment! Ő volt a nagyiügyi Fidesz-megszólaló. Nem hiába jutott  nekia család- és ifjúságügyért felelős államtitkár, meg az Emberi Erőforrások Minisztériuma alelnök és ráadásul Fidesz – Magyar Polgári Szövetség országgyűlési képviselő megtisztelő poszt.

Nagyiügyi Fidesz-megszólaló

A kormány célja, hogy minél több nő élhesse meg a nagymamaság szépségeit, és aktívan jelen lehessen a családok életében, ezt segíti a Nők 40 program is. Novák Katalin emlékeztetett, a Nők 40 program 40 év szolgálati idő után, még a nyugdíjkorhatár betöltése előtt lehetővé teszi a nők nyugdíjba vonulását, ezzel pedig

„visszaadják a családoknak a nagymamákat”.

Van máááásik! szoc. brigád napló 2018

Ha némely elpuhult szépkorú nem tudna mit kezdeni szabadidejével és holmi léhaságra adná a fejét, Novák eszén nem lehet túljárni! Erre is van ötlete:

„40 év 40 km!

Kedves Nyugdíjasok!  Kedves Nagymamák!

40 év 40 km! elnevezésű akciónk arra hívja fel a figyelmet,hogy 2011-től a nők számára 40 év jogosultsági időt követően életkortól függetlenül lehetővé vált a nyugdíjba vonulás.

A cél, hogy a közösségek gyalog, vagy biciklivel 40 km-t gyűjtsenek össze közösen, és sportos tevékenységükről, aktivitásukról töltsenek fel egy fotót saját közösségi oldalukra és lássák el a következő szöveggel: #40év40km A kihívás 40 napig, augusztus 21-ig tart.”

Lendvai Ildikó közösségi oldalán ötletelt tovább:

Képzeljék, az államtitkár asszony a kormány nevében visszaadott a családomnak. Ez akkor is szép tőle, ha nem is tudtam, hogy eddig kölcsön voltam véve.

Azt mondta:

a kormány szándéka az, hogy

„visszaadjuk a családoknak a nagymamákat”.

És arra is rámutatott, hogy amikor a vakációban vigyázunk az unokákra,

„a gyakorlatban is megjelenik a generációk közti együttműködés”.

Ez, ha lehet, még szebb.

Gondolom, amikor a nyár végén befejezzük a generációk közti együttműködést, akkor a család ismét az államtitkár asszony rendelkezésére bocsát. Az a szerencse, hogy ebben a nagy forgalomban nem keverik össze, és mindig mindenkit a saját családjának adnak vissza. Nagyon kínos volna a tévedés.

Azért nyugodtabb lennék, ha volna valami biléta a nyakamban, és amikor megint visszaadnának, a család ruhatári jeggyel jelentkezhetne értem.”

https://varosikurir.hu/repes-a-sziv-ahogy-egyutt-poharazgat-orban-novak-rogan-es-vajna-bajororszagban/

https://varosikurir.hu/vigyazat-novak-katalin-kukkolhat-a-haloszobaban-es-itelkezik/

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük