Voks 2022
November közepéig is elhúzódhat a választások végleges eredményének megállapítása
Ez akkor igaz, ha minden jogorvoslati lehetőséget kihasználnak a jelöltek és a jelölőszervezetek.
A választási jogszabályok értelmében
vasárnap este az egyes szavazókörökben addig kell a szavazatokat számlálni, amíg kétszer egymás után ugyanazt az eredményt nem kapják. Ezeket az adatokat lehet felvezetni a hivatalos jegyzőkönyvekbe, amelyeket a szavazatszámláló bizottságok valamennyi tagjának alá kell írnia. A szavazatszámláló bizottság szavazóköri eredményt megállapító döntése ellen önálló fellebbezésnek nincs helye, azt csak a helyi választási bizottság eredményt megállapító döntése elleni fellebbezéssel együtt lehet jogorvoslattal megtámadni.
A helyi választási bizottságok hétfőn jegyzőkönyvekben összegzik a szavazatszámláló bizottságok által rögzített jegyzőkönyvi eredményeket, majd ezek alapján állapíthatják meg, ki nyerte a polgármesteri tisztséget és kik lettek a képviselő-testület tagjai. A helyi választási bizottság döntése ellen a szavazatszámláló bizottság szavazóköri eredményt megállapító döntésének törvénysértő voltára, illetve a szavazóköri eredmények összesítésére és a választási eredmény megállapítására vonatkozó szabályok megsértésére hivatkozva lehet fellebbezni. A választási eredmény elleni jogorvoslatnak alapvető követelménye a törvénysértés pontos megjelölése és a vélelmezett jogsértés bizonyítása.
Három nap
A helyi választási bizottság határozatával szemben három napon belül lehet jogorvoslattal élni a területi (megyei, fővárosi) választási bizottságoknál.
A területi választási bizottságoknak is három napjuk van arra, hogy a fellebbezéseket elbírálják. E határozatokkal szemben még az ítélőtáblákhoz lehet fordulni ugyancsak három napig, és a bíróságoknak is további három napjuk van arra, hogy meghozzák a jogerős végeredményről szóló határozatokat.
Ha a fellebbezés, illetve a bírósági felülvizsgálati kérelem elbírálása csak a szavazatok újraszámolásával lehetséges, akkor erre a területi választási bizottságoknak, illetve az ítélőtábláknak hat napjuk van a törvény szerint. A polgármester-, egyéni listás és egyéni választókerületi választások jogerős eredményei tehát október végére születhetnek meg.
Jogorvoslat minden szinten
Az egyéni választókerületi eredmények jogerőre emelkedését követően állapíthatja meg a helyi választási bizottság a tízezernél több lakosú településen, kik szereztek mandátumot a kompenzációs listán, a töredékszavazatokból. Ez ellen a határozat ellen ugyanúgy 12 plusz három nap jogorvoslat áll rendelkezésre, így akár november közepéig is elhúzódhat az eredmény jogerőre emelkedése, ha a jelöltek és jelölőszervezetek minden jogorvoslatot kihasználnak.
(Forrás: MTI)
Szerző
Friss
- Donald Trump és neje részt vesznek Ferenc pápa temetésén, az Orbán házaspár még nem nyilatkozott
- Gábor György: nincs szebb, mint az a valóság amely saját magát igazítja ki
- A milliárdokat elnyelő ‘nemzeti köztévénél’ a szakértelem, és nem a párthűség lenne a kiválasztás elve….
- Semjén: Ferenc pápa temetésének napja nemzeti gyásznap lesz
- Dögtemetők országszerte – Őrt állt éjjel a DK Bábolnán
- Tűzszünet, mint ‘látványpékség’
- Perintfalvi Rita búcsúja Ferenc pápától
- Akiért a harangok szólnak…. – 11 órakor minden magyarországi templomban negyed órán át harangoznak
- Egy jó emberrel kevesebb…: Húsvétkor meghalt Ferenc pápa – Legyen könnyű neki a föld!
- Ma vidám, napos locsolóidő