Connect with us

Gépnarancs

Nyakig a bűnüldözésben – Hasis, rendőrségi segédlettel, „Sárgalábú” megbízásából, az alvilágtól Krisztusig XVIII.

hasis
Megosztás

A vád szerint „Sárgalábú” 2000-ben több kilogramm hasist adott át ismerősének, egy rendőr-főhadnagynak értékesítés céljára. A büntetőügy elsőrendű vádlottja a főhadnagy, egyik vádlott-társa pedig élettársa, aki rendőr hadnagy volt.

Tettenérés, meg az ítélet

A két huszonéves rendőrtisztet 2000 szeptemberében érték tetten az ügyészségi nyomozók Székesfehérváron, gépkocsijuk átvizsgálása során megtalálták a több kilogrammnyi kábítószert. Ugyanis a főhadnagy egy a rendőrséggel együttműködő, börtönviselt személynek akarta továbbadni a kábítószert. Tíz vádlottból kilencet fegyház-, illetve börtönbüntetésre ítélt elsőfokú, nem jogerős ítéletében a Fővárosi Bíróság abban a kábítószerügyben, amelyben vádlottként a főhadnagy és élettársa – volt rendőrtisztek -, valamint „Sárgalábú” és felesége is érintett volt.

A volt rendőr-főhadnagyot,

elsőrendű vádlottat jelentős mennyiségű kábítószerrel való, forgalmazással elkövetett visszaélés bűntettének kísérletében társtettesként, valamint jelentős kárt okozó csalásban, lőszerrel való visszaélésben és közokirat-hamisításban találta bűnösnek a bíróság, ezért kilenc év fegyházra és hét év közügyektől való eltiltásra ítélte. Az ügyész javaslatára a szökés és elrejtőzés veszélye miatt a bíróság a volt rendőrtisztet, valamint a nyolcadrendű vádlottat ismét, az ügy során már másodszor helyezte előzetes letartóztatásba. A két férfit a tárgyalás végén a büntetés-végrehajtás egyenruhás munkatársai bilincsben vezették el.

A főhadnagy élettársa, a volt rendőrhadnagy negyedrendű vádlott három év két hónap börtönbüntetést kapott, szintén jelentős mennyiségű kábítószerrel való, forgalmazással elkövetett visszaélés bűntettének kísérlete miatt, bűnsegédként. Sárgalábút, a harmadrendű vádlottat és feleségét, a hetedrendű vádlottat öt év hat hónap, illetve öt év négy hónap fegyházbüntetésre ítélte a bíróság ugyanebben a vádpontban.

Az alvilágtól Krisztusig

A sorozat következő részében: Utolsó, befejező rész, nyílt és operatív

Nyakig a bűnüldözésben – Malév és a strómanok XVII.

Nyakig a bűnüldözésben – RSZVSZ, vagy amit akartok XVI.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük