Connect with us

Kerítésen innen

Nyáron se maradjon a gyerek „nemzeti identitásfejlesztés” nélkül – még elkanászodik……

Megosztás

Végre itt a vakáció, azt hinné az ember, hogy két hónapig nem hall kötelező penzumról, agymosásról a gyereke, hogy végre lesz ideje felelőtlenül baromkodni a haverjaival, esetleg a családdal strandolni, vagy – uram bocsá’ – egyszerűen csak „semmit tenni”.

De nem! Jön Rétvári az Ő remek ötletével….

Sajna, biztosan sokan lesznek, akik kapva kapnak az alkalmon, mert a család anyagi helyzete nem engedi meg, hogy az egyre drágább táborok közül válassza ki azt, amelyik gyereknek-felnőttnek egyformán tetszik. Félreértés ne essék, lehet, hogy lesznek jó programok a kormány által preferált és ingyenesen osztogatott kikapcsolódási lehetőségben, de amikor már az ismertető elején ott a mondat, hogy

Az idén arra törekedtek, hogy a nemzeti identitás erősítése minél hangsúlyosabb legyen ezeken a programokon, mert az élet fontos része a megélt nemzeti identitás…

akkor sokan zsigerből azt mondják, hogy NEM! Ez a „nem” nem a magyarságtudat hiányát jelzi, hanem azt, hogy nyár van, szabi a gyereknek is, ne kelljen folyton azt bizonygatni, hogy ki mennyire hazafi. Azt vagy érzi valaki, vagy nem, az erőszak soha nem szült még elhivatottságot.

A bejelentés

A nemzeti identitást is erősítik a Csodaszarvas táborok, amelyek újdonságként jelennek meg az oktatásban a nyári szünetben; a kéthetes, ingyenes táborokban idén 83 200 diák vesz részt

– mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára csütörtökön Balassagyarmaton.

Rétvári Bence a Kiss Árpád Általános Iskolában tartott sajtótájékoztatón elmondta, a Csodaszarvas Iskolai Közösségi Program keretében szervezett táborokban a szeptembertől június közepéig tartó iskolaévhez képest más megközelítésben, más keretek között, új pedagógiai módszerek révén szerezhetik, tapasztalhatják meg a gyerekek az ismereteket, legyen szó akár idegen nyelvekről, sportról, természettudományokról, kultúráról, egészségre nevelésről, hagyományokról, nemzeti identitásról.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük