Bulvár
Nyerne 100.000.- forintot? Olvasson Gyurcsányt, akarom mondani Kate Vargha-t
Gyurcsány Ferenc, ezúttal kezdő író minőségben azt találta ki könyve promójához, hogy 100.000.- forint nyereményt ígért olvasói közül annak, aki elsőként válaszolja meg kérdését.
Gyurcsány százezer forintos kérdése
„A kereszt halálában nincs semmi politika. Kényesen vigyáztam erre, a helyszín ezért se Magyarország. Aztán amikor július közepén utoljára olvastam át a kéziratot, azt gondoltam, hogy valami politikai utalást, valami ilyen tárgyú személyes villanást mégis belecsempészek a könyvbe.
Némi töprengés után végül elrejtettem a szövegben valamilyen áthallásos, rám jellemző, akár aktuális politikai utalásnak is felfogható pár sort.
Találják meg és küldjék el megfejtésüket Kate Vargha e-mail címére, melyet az utószó végén fognak megtalálni! Az első helyes választ beküldő olvasónak az október 17-i budapesti dedikáláson százezer forint értékű könyvutalványt ad a szerző, Kate Vargha.”
Emlékeztetőül….
„Amikor éppen nem a politika mindenfajta nyavalyája és öröme tölti ki” Gyurcsány Ferenc életét, akkor sportol, olvas, főz, sakkozik, és amikor már ezek sem elegek neki, akkor ír. Most például egy regényt.
„Bár tudom, hogy elég nagyképűen hangzik, mégis mondom, szerintem egészen jót. :)) Na jó, akik eddig olvasták, család, barátok, a kiadó emberei, ők is ezt mondják”
– írta szeptember közepén a DK elnöke a Facebookon. Gyurcsány leírása szerint a Kereszt halála című könyve első ránézésre egy krimi.
„Hogy miről szól? Ha egy mondatban kell összefoglalnom, akkor azt mondom, hogy egy életveszélyesen megsebesített kislány támadójának felkutatásáról és a gyilkossági kísérlet mögötti történet kibogozásáról. De a könyv, reményeim szerint, több ennél. Nagy tempójú, kacskaringós utazás az örök dilemmák világában: szerelem, bosszú, család, hit és nem folytatom. A mese középpontjában látszólag egy bűncselekmény van, de csak látszólag. De nem spoilerezek, inkább olvassák el a könyvet. Imádni fogják.” (forrás)
Friss
- Októberi csillagjegyek, figyeljetek
- Lázár János szintet lépett, lefelé
- A Momentum szervezi a szabadvárosok ellenállását a kormány legújabb sarcával szemben
- Ma éjjel kerülje a Szabadság hidat – Őszi nagytakarítást végeznek
- Az üléspont határozza meg az álláspontot – Mindenki nyertesnek érzi magát Orbán EU-szereplése kapcsán
- Sarcolnak rendületlenül – Újabb kést tart az önkormányzatok „nyakához” az Orbán-kormány
- „Apa, kezdődik”, Orbán Viktor hamarosan felszólal az EP-ben – Frissítve a felszólalással és a reakciókkal
- 100 millió eurós csalódás: Mudryk elvesztette helyét a Chelsea kezdőcsapatában, de nem akarják eladni
- Novák Katalinnak már papírja is van arról, hogy folytatódhat a habzsi-dőzsi – Leszavazták a DK indítványát
- A 13. csillagjegy: a Kígyótartó