Karácsony: a magyar önkormányzatoknak, szemben az Orbán-kormánnyal, nem esik nehezére az uniós jogállami kritériumok érvényesítése

Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere nyílt levelet írt Vera Jourovának, az Európai Bizottság alelnökének és Katarina Barleynek, az Európai Parlament alelnökének, melyben kéri, ne dőljenek be, mert az Orbán-kormány nem egyenlő Magyarországgal.

“Miként annak híre bizonyára Önökhöz is elért, a magyar kormány és a befolyása alatt álló médiumok agresszív kampányt kezdtek annak sulykolásával, mintha a magyar kormány tevékenységére vonatkozó kritikájukkal megsértettek volna bennünket, magyarokat.

Nem először fordul elő, hogy az Orbán-kormány azonosítja magát Magyarországgal

Ezúttal az Önök nyilatkozatai és az Önök személye került a kormány Európa-ellenes propagandagépezetének célkeresztjébe. Ebben persze osztoznak sok magyar demokratával, jelen nyílt levelünk után alighanem bennünket is sokféle jelzővel látnak majd el. Mindez nem változtat a lényegen:

fontosnak, sőt elengedhetetlennek tartjuk, hogy az Európai Unió ne csak a kommunikációjában, de tetteiben is érvényesítse a magától értetődőt, miszerint a mindenkori magyar kormány nem egyenlő Magyarországgal, így az Orbán-kormány tevékenységével kapcsolatos megjegyzések sem vonatkoztathatóak minden magyarra.

Fontosnak, sőt elengedhetetlennek tartjuk,

hogy amennyiben uniós tisztségviselők a magyar kormány tevékenységéről beszélnek, ne mulasszanak el különbséget tenni az ország és annak kormánya között. Hiszen

a magyar demokrácia nem eleve „beteg”, legfeljebb megbetegítette a kormány politikája. És miközben visszaélés esetén az Orbán-kormány szankcionálása indokolt lehet, a magyar embereknek meg kell kapniuk azokat a támogatásokat, amelyek nekik járnak.

Ha megsértik az európai normákat, azt a magyar kormány teszi, nem Magyarország

Ha lebontják a jogállamot, azt csakis a magyar kormány teszi, nem a magyarok.
Miként az Európai Unió Csalás Elleni Hivatalának (OLAF) az uniós támogatásokkal való visszaéléseket rögzítő szégyenlistájának élén sem Magyarország áll, hanem az Orbán-kormány.

E tekintetben legfeljebb a szégyenben osztozhatunk, a felelősség kizárólag a kormányé.

Hiszen az európai normák érvényesítésével, a jogállami kritériumokkal kapcsolatos vita éppen abból fakad, hogy a magyar kormány saját és oligarcháinak gazdasági-hatalmi érdekeit túl sokszor az ország érdekei elé sorolja.

Mindezek miatt fontosnak, sőt elengedhetetlennek tartjuk, hogy az ország és jelenlegi kormánya közötti különbségtétel ne csak az Európai Unió kommunikációjában, de a döntéseiben is érvényre jusson. A kormány politikájának ugyanis nem lehet az ország a kárvallottja.

Értjük és támogatjuk az Európai Unió azon törekvését, hogy a jogállami kritériumokat, az európai alapértékeket kivételezés nélkül kérik számon a tagállami kormányokon, támogatjuk, hogy a számonkéréshez, egyértelmű eljárásrend alapján, szankciókat is társítsanak.

Meggyőződésünk azonban, hogy a jogállami kritériumok számonkéréséhez társított szankciók legfeljebb a magyar kormányra vonatkozhatnak, de nem büntethetik, nem hozhatják hátrányos helyzetbe Magyarországot, a magyar embereket. Különösen igaz ez most, a gazdasági válság idején.

Van módja annak, hogy az Európai Unió egyszerre kérhesse számon az Orbán-kormányon az európai normák betartását, és közben támogassa Magyarországot, a magyar embereket a gazdasági válság idején.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük