Connect with us

Kerítésen innen

Nyitnikék, de nem mindenkinek sikerül – vendéglátós csődök

Megosztás

Közel fél évnyi zárva tartás után országszerte 10-15 ezer teraszos vendéglátóhely nyitott ma ki, a vendégek legnagyobb örömére. A teraszokon csak a felszolgálóknak, pincéreknek kötelező a maszkviselés, a vendégeknek csak akkor, ha például a mellékhelyiségbe mennek. A rendőrség ugyanakkor hangsúlyozta: a kerthelyiségek újranyitása nem jelenti azt, hogy az eddig hatályos védelmi intézkedések nem érvényesek, olvasható az atv.hu-n. 

vendéglátó
Megosztás

Közel fél évnyi zárva tartás után országszerte 10-15 ezer teraszos vendéglátóhely nyitott ma ki, a vendégek legnagyobb örömére. A teraszokon csak a felszolgálóknak, pincéreknek kötelező a maszkviselés, a vendégeknek csak akkor, ha például a mellékhelyiségbe mennek. A rendőrség ugyanakkor hangsúlyozta: a kerthelyiségek újranyitása nem jelenti azt, hogy az eddig hatályos védelmi intézkedések nem érvényesek, olvasható az atv.hu-n. 

Koccintással indult a nap egy kőbányai borozóban

„Barátokkal találkozni kell, kicsit ellazítani a munka után az időt” – nyilatkozta stábunknak az egyik vendég. Pénteken meglett a 3 és fél milliomodik beoltott, ezért ma kinyithattak a vendéglátóhelyek teraszai. Az alkalom kapcsán Szabad a sör! – felkiáltással Orbán Viktor is megosztott egy fotót a közösségi oldalán. A dolgozóknak mindenhol kötelező a maszk, a vendégeknek viszont csak a belső térben kell viselniük.

Egy vendéglátós elmondta híradónak:

figyel arra, hogy a távolságot a teraszon is tartsák vendégei, másfél méternél közelebb ne legyenek egymáshoz. A zárt térbe csak addig mehetnek be, amíg rendelnek, utána kivisznek a teraszra mindent a pincérek. Hozzátett: folyamatos takarítás és fertőtlenítés is lesz náluk.

Akadt dolga a pincéreknek a XIII. kerületi Pozsonyi úton is, ahol egymást érik a teraszos bisztrók és kávézók. Rengeteg hely várja azokat, akik nem a négy fal között szeretnének meginni végre egy pohár üdítőt. Sokan vannak azonban olyanok, akik külföldi vendégkörrel rendelkeznek, nekik nem volt érdemes kinyitni.

vendéglátó

A kellemes idő sok embert csalt ki a Balatonpartra is

Egy járókelő beszámolt róla, hogy nagyon megviselte az otthonlét és a bezártság, de most, hogy lemehet a Balaton partjára egyet sétálni, esetleg enni egy fagyit vagy egy lángost, ez számára is meghozza a nyár hangulatát.

A vendéglátósok bíznak abban, hogy kitart a jó idő és jó lesz a szezon. Segíti a nagyobb forgalmat az is, hogy este fél 10-ig lehetnek a nyitva, a kijárási korlátozás kezdete is 11 órára módosul.

A vendéglátó szektor 10-15%-a viszont már nem reménykedhet, bevétel nélkül ugyanis csődbe mentek.

Kovács László, a Magyar Vendéglátósok Ipartestületének elnöke szerint összesen 22 ezer vendéglátós vállalkozás volt Magyarországon 2019-ben, és 52 ezer üzlet.

„Ebből körülbelül 4-5 ezer lehet, hogy ki sem nyit és vélhetően ennél még több fog lemorzsolódni majd őszre, amikor kiderül, hogy mekkora lesz a kereslet”

– nyilatkozta Kovács.

Idézzük ide Szabó Lőrinc Nyitnikék versének egy szomorú részletét:

„Mikor legutóbb/ jártam itt,/ nyár nyitogatta/pipacsait,  a nyár nyitogatta,/ temette az ősz;/ és volt, aki vesztett,/ és nincs, aki győz.”

A fogyasztás végén a számla hidegzuhanyként érheti a vendégeket. Átlagosan 10-15 százalékos áremelkedésre kell ugyanis számítani. A Vendéglátók Ipartestülete szerint erre a munkabér és az alapanyagár emelkedése miatt volt szükség.

Kapcsolódó

vendéglátó

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. PáLoS TReND

    2021.04.25 14:14 at 14:14

    Na, ugye, hogy meztelen a király, azaz a felcsúti bélpoklos!!!
    Mintha a 6-ik érzéket néznénk!!!…- senki nem látja és azt hiszi, hogy még mindig él!!!…
    Na jó, inkább élősködik!!!…:DDD
    https://privatbankar.hu/cikkek/kozerdeku/megitta-a-teraszos-soret-orban-viktor.html

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük