Banánköztársaság
Nyolcvan évvel ezelőtt mindössze 12 percig üléseztek a Képviselőházban
Az 1939-ben az első Bécsi-döntés után tartott országgyűlési választásokon az akkori kormánypárt (Magyar Élet Pártja) 181 mandátumot szerzett. A 260 fős Képviselőházban 5 szociáldemokrata képviselő volt.
Elnök: A t. Ház ülését megnyitom
A németek 1940 derekán elfoglalták Párizst, mire a magyar Képviselőház elnöke, Tasnádi Nagy András táviratot intézett Hermann Göringhez.
A Képviselőház 1940. június 17-i egy napos ülése mindössze 12 percig tartott.
Az országgyűlés képviselőházának 119. ülése
1940. évi június hó 17-én, hétfőn.
Tasnádi Nagy András elnöklete alatt
(Az ülés kezdődik délután 12 óra 21 perckor.)
Elnök: A t. Ház ülését megnyitom. Az ülés jegyzőkönyvének vezetésére Boczonádi Szabó Imre, az egyéb jegyzői teendők ellátására Porubszky Géza és Spák Iván jegyző urakat kérem fel.
Bejelentem a t. Háznak, hogy abból az alkalomból, hogy a német hadsereg elfoglalta Párizst (Hosszantartó élénk éljenzés és taps a Ház minden oldalán. A képviselők felállva tapsolnak) és birtokába vette Trianont és Versaillest, (Élénk éljenzés a Ház minden oldalán.) üdvözlő táviratot intéztem a képviselőház nevében Göring Hermannhoz, (Élénk éljenzés a Ház minden oldalán) a német birodalmi gyűlés elnökéhez.
A Ház a bejelentést tudomásul veszi.
A miniszterelnök úr kíván szólni
Gr. Teleki Pál miniszterelnök: T. Ház! (Halljuk! Halljuk!) Utolsó ülésünk óta a győzelmes német hadsereg átvonult Párizson. Német őrségek állanak a Versailles palota előtt, – amelyben a németeknek – és a hozzá tartozó trianoni pavillon táján, amelyben nekünk magyaroknak kellett egyformán válogatottan megalázó körülmények között (Úgy van! Úgy van!) bensőnkben, soha egyetlen részükben el nem fogadott, kegyetlenül kigondolt és embertelenül követelt kényszerbékét aláírni. (Úgy van! Úgy van! a Ház minden oldalán. – Egy hang a jobboldalon: Vesszen Trianon!)
A németeknek ez dicsőség és elégtétel, nekünk magyaroknak szimbolikus jelentőségű öröm és erős hitünk igazolása,
hogy az, ami besugók hazugságaiból és vak gyűlöletéből fakadt, magában hordja a megsemmisülés csiráját és az igazságnak van feltámadása. (Úgy van! Úgy van! a Ház minden oldalán)
Visszaemlékezem a magyar nemzet Apponyi Albert vezette delegációjának megaláztatására, de visszaemlékezem erős hitére is igazságunkban és jövőnkben. Amikor akkor is jobbkezemmel, Csáky István gróf úrral (Hosszan tartó éljenzés a Ház minden oldalán.) igazságunkat bizonyító, de Európa érdekét is okosan szolgálni törekvő főjegyzékünket és annak harminckét mellékletét a Quai d’ORsay-ra küldöttem, tudtam és tudtuk, mindnyájan, hogy mindezt számba sem fogják venni, de tudtam, meg voltam győződve róla, hogy valamikor még gondolni fogunk erre a pillanatra, talán keserűen, talán megbánással. Hallom újra Apponyi Albert szavának kondulását, lelkiismereteket ébreszteni próbáló érvelését. Tudta ő is, tudtuk mi is, akik körül ültünk, hogy körülbelül süketeknek beszél. De tudtuk azt is, hogy egyszer Apponyi Albert szava fog még a fülekbe csendülni.
És ma, tisztelt Ház, Versailles és Trianon és a párizskörnyéki békék Európája nincs többé.
(Éljenzés és taps a jobboldalon.) Versailles csarnoka előtt, a húsz éve megbélyegzettnek őrsége áll, de áll őrsége a világháború ismeretlen francia katonájának és a francia nemzet legnagyobb katonafiának, Napóleonnak sírjánál is. A versaillesi megtorlás nincs több. (Éljenzés jobbfelől.) Húsz évig élt csak a konokul rögzített megnemértés. Hiábavaló volt minden érv, minden meggyőzés, minden próbálkozás, minden panasz, minden keserűség és elnyomatás látása és feltárása. – úgy, hogy a megnemértésnek egy cinikus tényét, még nemrég is kellett, hogy tapasztaljam.
A magyar nemzet országgyűlése – az országnak ebben a termében, amelynek falai még mindig visszhangzanak Apponyi Albert szavaitól és amely teremben erről a helyről voltam kénytelen húsz esztendő előtt síró magyar férfiaknak a békediktátumot elébe tárni – nem mehet el ez esemény mellett úgy, hogy ne ünnepeljen (Úgy van! Úgy van! a jobboldalon.) s a német őrségeket és legfőbb hadurukat ne üdvözölje ünnepélyesen. (Éljenzés és hosszantartó taps a Ház minden oldalán.)
Teleki Pál érkezik Horthy István esküvőjére 1940. április 27-én. Fotó: Fortepan / Vass Károly
