Nyomkövető Bige László, az egyik leggazdagabb magyar bokáján

A jogerős döntés értelmében nem tartóztatta le, igaz, nem is helyezte szabadlábra Bige László milliárdost a másodfokon eljáró Nyíregyházi Törvényszék – értesült a Magyar Nemzet a milliárdos ügyvédjétől, Zamecsnik Pétertől.

Három év is kevés volt, hogy eljussanak a bírósági szakaszba

Eszerint a vesztegetés elfogadásával és hűtlen kezeléssel gyanúsított nagyvállalkozó marad bűnügyi felügyelet alatt, nyomkövetőt köteles viselni és nem hagyhatja el kijelölt tartózkodási helyét.

Bige Lászlót tavaly december 15-én vették őrizetbe, a bíróság azonban nem tartotta indokoltnak az előzetes letartóztatást, a Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója pedig 2021. április 17-ig elrendelte a bűnügyi felügyeletét. A döntés ellen az ügyészség, a gyanúsított és védője is fellebbezést nyújtott be, amelyet a napokban bírált el jogerősen a Nyíregyházi Törvényszék.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság tavaly decemberben a Nitrogénművek tulajdonosát több bűncselekmény elkövetésével gyanúsította meg: kétrendbeli, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével, egyrendbeli hamis magánokirat felhasználásának vétségével, valamint egyrendbeli, önálló intézkedésre jogosult személy által üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntettével. A gyanúsítás és az őrizetbevétel hírére a Nitrogénművek közleményben reagált. Azt írták, hogy a nyomozás három év alatt nem jutott bírósági szakaszba, és „a vádak teljes mértékben alaptalanok”.

És a másik ügy?

Bige László másik, már bírói szakban lévő büntetőügye előkészítő üléssel tavaly október 15-én kezdődött a Nyíregyházi Törvényszéken. A milliárdost üzletszerűen elkövetett vesztegetés bűntettével vádolja a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség, azt állítva, hogy manipulált az általa gyártott termék eladásakor, amiért 135 millió forintot kért és kapott cége ügyfelétől.

Az előkészítő tárgyaláson Bige László tagadta, hogy bűncselekményt követett volna el, a tárgyalásról nem mondott le, így az eljáró bíró tárgyalásra utalta az ügyet; a bizonyítási eljárás február elején kezdődik. Egyelőre nem zárható ki, hogy a decemberi gyanúsításban szereplő ügyeket vádképesség esetén egyesítik majd a két hét múlva bizonyítási eljárás megnyitásával kezdődő perrel.

(A Magyar Nemzet teljes cikke itt olvasható)

A városi Kurír Bige-dossziéja!

Bige

7 hozzászólás

  • Avatar
    2021.01.24 - 11:20
    Közvetlen hivatkozás

    Amit Bigével csinálnak, az röhej. Már csak arra vagyok kíváncsi, hogy melyik kormányközeli nyalókának fáj a foga Bige cégére? Ráadásul, nagy valószínűséggel az is fájhat a hatalomnak/orbánnak, hogy Bige a fidesz nélkül boldogult, és úgy lett gazdag, hogy nem lopott-csalt-hazudott a vagyonáért,mint a fidesz holdudvara. Remélem, Bige kitart, és nem hagyja, hogy orbán őt is bedaráltassa a csinovnyikjaival

    Válasz
    • Avatar
      2021.01.27 - 17:50
      Közvetlen hivatkozás

      Teljes egyetértésem a bejegyzésével kapcsolatban. Biiztos az Orbanközeli “megbízott” környékezte meg. Remélem lesz ereje kitartani, és nem sikerül a tervük. Sok erőt kivánok Bige úr.

      Válasz
  • Avatar
    2021.01.24 - 11:31
    Közvetlen hivatkozás

    Volt már olyan a világtörténelemben, hogy politikai gyilkosság vetett véget egy diktátor életének és utána a nép sorsa jóra fordult….Ha viszont ez nem így van, akkor 2022-ben minden normális magyar ember, azaz minden nem fideszrajongó ember menjen el szavazni, és adja voksát a közös ellenzéki jelöltre és pártra.

    Válasz
    • Avatar
      2021.01.24 - 17:44
      Közvetlen hivatkozás

      Pedig már én is megnéztem volna egy “világtörténelmi”….. Úgy legyen, ha előbb nem 22-ben!

      Válasz
  • Visszajelzés: Bige László: sok eszköz van a kezemben, és ha nagyon kell, akkor használni fogom (...) Mészáros lesz az első áldozat.... - Városi Kurír

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük