A Pest Megyei Főügyészség hétfőn elrendelte a nyomozást az Orbán vejéhez köthető Elios Innovatív Zrt. ügyében. 
[mnky_ads id=”10551″]
Gyugyi Csilla, a főügyészség szóvivője tájékoztatása szerint az Európai Unó Csalás Elleni Hivatalának (OLAF) igazságügyi ajánlásai esetén követett protokollnak megfelelően, a Pest Megyei Főügyészség nyomozást rendelt el, amelynek teljesítésével a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodát bízta meg.
[mnky_ads id=”10552″]
A Legfőbb Ügyészség január 12-én közölte, hogy megkapta az OLAF jelentését, amely igazságügyi ajánlást tartalmaz, az ügy iratait a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező főügyészséghez továbbították.


A Legfőbb Ügyészség közlése szerint az OLAF jelentése három – 2009 és 2014 között kibocsátott – KEOP-pályázat vizsgálatáról szól.

(Forrás: MTI)

Sem az évszámok, sem a számok nem stimmelnek

Az első hírek arról szóltak, hogy Orbán Viktor vejének a cége 2011–2015 között csalással jutott uniós forrásokhoz. Ezért 12 milliárd forint visszahívására tett javaslatot az Európai Csalás Elleni Hivatal – írja Harangozó Tamás az MSZP közleményében.

Polték ma azt közölték, hogy az ügyészségi vizsgálat 2009–2014 közötti időszakról szól, három pályázatot érint és már 13 milliárdos visszafizetésről szólnak a hírek.

Sem az évszámok, sem a számok nem stimmelnek, éppen ezért követeljük az Európai Csalás Elleni Hivatal vizsgálatának teljes nyilvánosságra hozatalát. Ugyanakkor az elkövetők esetleges összebeszélésének illetve a dokumentumok eltűnésének megakadályozása érdekében javasoljuk a szükséges halaszthatatlan nyomozati cselekmények elvégzését.
Kapcsolódó:

Orbán vejének üzlete miatt 13 milliárdos büntetést fizethetünk

[mnky_ads id=”10553″]

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét