Connect with us

Ez a nap

Nyugat-Európa nem lett veszélyesebb hely a migránsoktól

gyilkossági ráta
Megosztás

A gyilkossági ráta Magyarországon magasabb, mint Nyugaton. Ráadásul 2013 óta inkább javultak a mutatók.

A magyar kormány migránsellenességre épített kampányállításaira részben a magyar bűnügyi mutatók is rácáfolnak: a 100 ezer főre számított gyilkosságok száma Magyarországon magasabb, mint az életveszélyes helynek beállított Svédországban vagy bármely más, a bevándorlási célországnak tekintett nyugati országban.

A gyilkosságok számának csökkenése általánosan jellemző folyamat az elmúlt 20 évben. Nem csak Oroszországban – ahol 2000 körüli 22-es mutatóhoz képest harmadára csökkent a gyilkosságok száma, de Nyugaton is: 2003-ban Olaszországban másfélszer annyi gyilkosság volt, mint 2015-ben, de hasonló arányban csökkent ennyi idő alatt Németországban is és hosszú távon mérséklődés látszik Franciaországban is, a 2015-ös párizsi és a 2016-os nizzai terrortámadások ellenére. Kis ingásokkal Magyarországon is kimutatható a csökkenés: tavaly 176 gyilkosság történt a 2016-os 224 és a 2015-ös 205 után.

Az EU-ban az egy évben elkövetett gyilkosságok száma 2008 és 2015 között 20 százalékkal csökkent.

Igaz, Németországban az elmúlt két évben nőtt a gyilkosságok száma – de még mindig messze vannak a 2000-es évek elejétől és arányuk így is csak kétharmadát érik el a magyar mutatóknak. Alacsony bázisról nőtt az ausztriai gyilkosságok száma is 2016-ban 46, tavaly 54 – ám arányosan ez is csak alig harmada a magyarországi gyilkosságoknak.

Orbánt ezek az adatok persze nem zavarják

Budapest ma a világ egyik legbiztonságosabb városa, de „elég egy rossz döntés, egy elhibázott választás, és Budapestre nem fogunk ráismerni” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Nemzeti Közszolgálati Egyetem – Ludovika Egyetemi Campus átadóján.

Budapesten jó élni, gyermeket nevelni, jó biztonságban tudni a családjainkat, azonban „a bevándorlóországok városaiban ez már nem így van”; vasárnap a parlamenti választáson a fővárosiak erről fognak dönteni – fogalmazott a kormányfő.

Azt mondta: aki vasárnap az ellenzék jelöltjeit választja, az „a bevándorlóország mindennapjai felé vezető ösvényt” választja, aki „a mi jelöltjeinket választja, az a biztonságra voksol”. „Mi meg fogjuk őrizni Budapestet szép, izgalmas és biztonságos városnak” – hangsúlyozta.

Orbán Viktor szerint Magyarországon a migráció első helyen Budapestet és a budapestieket fenyegeti. Hozzátette, nem szabad megengedni, hogy megismétlődjön, ami három évvel ezelőtt a Keleti pályaudvaron és a II. János Pál pápa téren történt.

A déli határon épített kerítés elsősorban Budapestet védi – jelentette ki.

(Forrás: Index, MTI)

Kapcsolódó:

A Fidesz tarolhat a szegény vidéken a kiszolgáltatottság és a propaganda miatt

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük