Nyugdíjasok home office-ban – Vissza az irodába. (?) nem, köszönöm!

Amennyire rosszul viselték eleinte a távmunkát, annyira esik most nehezükre visszamenni az irodába azoknak az idősebb munkavállalóknak, akik főként adminisztratív teendők ellátásával egészítik ki a nyugdíjukat.

Mindent az oltás sem old meg

A világot az sem nyitotta ki, hogy mindkét oltást megkapták. Ez ugyanis a félelmeket nem szüntette meg, legfeljebb tompította őket.

„Személy szerint nem örültem az oltásnak, de fegyelmezetten beoltattam maga. Most kicsit nyugodtabb vagyok, hogy ha el is kapom, megúszom egy gyengébb lefolyású betegséggel”

– mondja Sára.

Edina szintén szükséges rossznak könyvelte el az oltást, és főképp az óvodás unokája miatt vette rá magát erre. A második adag után letelt türelmi idő leteltével ők felszabadultabban mennek ugyan emberek közé, nyugdíjas kollégáiknál viszont azt tapasztalják, hogy sokan – főleg a kiemelt veszélyeztetettség miatt – továbbra is következetesen kerülik a személyes interakciókat. Így aztán végképp csekély lehetőség jut a munkahelyi kapcsolatok ápolására, arról pedig egyelőre nincs szó, hogy visszatérnének az irodába.

„Asztali PC-ket kaptunk, azokat nem tudjuk a hónunk alá csapni, így a hibrid munkavégzés sem tűnik realitásnak”

– teszi hozzá Sára.

Család és a home office

Változásnak egyelőre Edináéknál sincs jele. „Remélem, hogy nem veszik el a home office-t” – mondja a nagymama, akinek az otthoni munkavégzés adta rugalmasság lehetővé teszi, hogy a lehető legtöbb időt tölthesse unokájával.

Pataki Zoltán  az euNyugdíjtöbblet nyugdíjas szövetkezet elnöke szerint is érzékelhető, hogy a nagyszülőkre a távoktatás és a felborult családi élet szelepeként is szükség van. Ennek pedig logikus következménye, hogy minél rugalmasabb foglalkoztatást szeretnének. Ráadásul fokozatosan mindenki belejött a home office-ba: ugyanúgy teszik a dolgukat, mint amikor az irodaházakba jártak be rendszeresen.

„Az elején, amikor itthonról tudtuk csak elvégezni a feladatokat, mert bemenni nem lehetett, még nagyon furcsa volt és kifejezetten rossz érzés ez az elszigetelődés. Mostanra viszont annyira megszoktuk a home office-t, hogy már nem is szeretnénk újra az irodából dolgozni, ha majd egyszer lehetőség lesz rá”

– szögezi le Sára is.

Attól pedig egyelőre nem tartanak, hogy a pandémia lecsengése miatt erre hamarosan sor kerülhet. Ahogy Edina fogalmaz:

„tudtam, hogy nem lesz rövid lélegzetvételű a járvány, arra viszont nem számítottam, hogy ennyire elnyúlik”.

(Olvassa el a teljes cikket a napi.hu oldalán!)

A Városi Kurír véleménye

A pandémia nagyon kevés pozitív hozadékának egyike, hogy a figyelem középpontjába állította a hibrid munkavégzés lehetőségét, ezzel is rámutatva, hogy nem csak és kizárólag két lehetőség van a munkahelyi, és az otthoni munkavégzés.

 

home office

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük