Connect with us

Kerítésen innen

Nyugdíjbotrány, botrányos nyugdíjak – alacsony és/vagy magas

Megosztás

Majdnem 40 ezer idős ember kap 50 ezer forintnál is kevesebb nyugdíjat hazánkban, 36 ezer idős 350 000 forintnál is magasabb nyugdíjat kap, de vannak olyanok is, akiknek egymillió feletti összeg jár havonta.

nyugdíj, kevés, idős pár
Megosztás

Majdnem 40 ezer idős ember kap 50 ezer forintnál is kevesebb nyugdíjat hazánkban, 36 ezer idős 350 000 forintnál is magasabb nyugdíjat kap, de vannak olyanok is, akiknek egymillió feletti összeg jár havonta.

Nyugdíjsoroló

Az államkincstár adatai szerint majdnem 40 ezer olyan idős ember él Magyarországon, akinek a nyugdíja nem éri el az 50 ezer forintot – derült ki az ATV Híradójából. A Magyar Államkincstár februári kimutatásai szerint a 142 ezer forintos tavalyi átlagnyugdíjat nem egészen minden második idős kapja csak meg. Az adatok szerint 2021-ben 36 ezer idős kap 350 ezer forintnál magasabb nyugdíjat, 106-an pedig 1 millió forintnál is többet kapnak készhez.

A nyugdíjszakértő a csatornának azt mondta: a jellemzően alacsony ellátásra jogosultak körülbelül hétharmada külföldről is kap ellátást. A kifejezetten magas nyugdíjak általában annak köszönhetőek, hogy az érintetteknek nagyon hosszú volt a szolgálati idejük, és a bejelentett keresetük is végig magas volt.

„Ez 2013 január 1. óta teljes mértékben nyugdíjjogosultságot generál, tehát aki sokat keres, évi 8-10 millió forintnál többet keres, annak már ez a teljes összege beszámít a nyugdíjjogosultság szerzésébe, míg 2012 december 31-ig volt egy járulékfizetési felső plafon, ami megfogta ezeket a nagyon magas nyugdíjvárományokat” – mondta az ATV-nek Farkas András nyugdíjszakértő.

A Nyugdíjasok Országos Szövetsége év elején közzétett kérdőívében a nyugdíjakkal kapcsolatos változásokról kérdezték az időseket. Az elképzelések közt volt a legkisebb öregségi nyugdíj összegének felemelése legalább 50 ezer forintra, a differenciált nyugdíjemelésre való áttérés, az alapnyugdíj bevezetése, és az, hogy mindenki egy összegű nyugdíjemelést kapjon évente. Mind a négy lehetőségre szinte ugyanannyian szavaztak. Némethné Jankovics Györgyi, a szövetség elnöke szerint ez azt mutatja, hogy a jelenlegi nyugdíjrendszer nem szolgálja az idősek érdekeit- fejeződik be a HR portál szemlecikke

nyugdíj, alacsony,

illusztráció Városi Kurír

Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa március 15-re kiadta 12 pontját

  • 1. A központi költségvetésből a nyugdíjakra és nyugdíjszerű ellátásokra fordítható összeg érje el a 2008-2009-es válság alatti arányt, a GDP 11-11,5 %-át!
  • 2. A nettó átlagbér és az átlagnyugdíj arányának folyamatos közelítését!
  • 3. Méltányosabb, igazságosabb és fenntarthatóbb nyugdíjrendszert!
  • 4. Emberhez méltóbb, egészségesen megélhető nyugdíjas éveket!
  • 5. Stabil, kiszámítható finanszírozású társadalombiztosítási nyugdíjrendszert!
  • 6. A nyugdíjbiztosítás önálló szakmai intézményrendszerének a visszaállítását! Konzultációs és javaslattevő jogosítványokkal rendelkező, négyoldalú egyeztető fórum létrehozását!
  • 7. Az időskori anyagi, lakhatási, szociális és egészségügyi biztonság megteremtését. A szociális ellátás, az egészségügyi szolgáltatások fejlesztését, színvonaluk, hozzáférésük javítását!
  • 8. A rugalmas nyugdíjba vonulás lehetőségének visszaállítását!
  • 9. Azonos életút után különböző időpontban nyugdíjba vonulók indokolatlan nyugdíj különbözőségének korrigálását!
  • 10. A kiugróan magas jövedelmek utáni járulékplafon bevezetését, a szolgálati idő kiszámításának pontosítását, az arányosság megteremtését!
  • 11. Az induló nyugdíjak megállapítási módszerének módosítását!
  • 12. A nyugdíjak évenkénti emelésénél a vegyes indexálás bevezetését!

Írtuk meg a Nemzetiünnep napján.

nyugdíj, alacsony,

illusztráció: V.K.

Szerző

5 hozzászólás

5 Comments

  1. Mria

    2021.03.16 08:53 at 08:53

    Szeretném megkérdezni, hogy azon – előzőleg rokkant-nyugíjasok, – akiknek nyugdíjat sem álllapítottak meg, hanem csakúgy átrakták a 28.500.- Ft. összeggel öregségi nyugdíjba. Igaz, nőhetett volna ezen összeg is úgy 3 évente, de általában ezt is megtagadták, mondván, hogy nagyon sokan vagyunk így és akkor most éppen KUSSS….és el lehet menni a bíróságra is…stb..stb…..

  2. Andras Simonovits

    2021.03.16 08:58 at 08:58

    Hétharmad helyett kétharmad értendő

  3. Pálmai Tamás

    2021.03.16 10:07 at 10:07

    Sajnos nem tudunk válaszolni a kérdésére, de forduljon nyugodtan a „Nyugdíj Guruhoz” https://www.nyugdijguru.hu/meg-tobb/gyik/itt-tegye-fel-a-kerdeset.html
    Üdvözlettel!

  4. Pingback: Nyugdíjbotrány - bukóban még a mostani nyugdíjas-életforma is? - Pénztárkonferencia - Városi Kurír

  5. Pingback: Ha bekopog a szülőtartás - A jövedelem 50 százalékát is „lefoglalhatja” a bíróság - Városi Kurír

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük