Connect with us

Kiemelt hírek

Frissítve! Nyugodtan bliccelj! Nem büntethető!

Esti csók, Jégmadár, Vitorlás - beindult az új közlekedési államtitkárság
Megosztás

Felmentette a Budapest Környéki Törvényszék a csalás vádja alól azt a férfit, aki legalább 760-szor bliccelt a vonaton, mert a bírói gyakorlat szerint a bliccelés nem bűncselekmény.

11 milliós kár

A törvényszék csütörtöki közleményében azt írta, a férfi 2011 szeptembere és 2016 augusztusa között legalább 760 alkalommal utazott jegy nélkül a Nagykáta-Budapest vasútvonalon. Ez idő alatt a MÁV-nak 870 ezer forint, a pótdíjakkal együtt 11 millió forint kárt okozott.

A MÁV jegyvizsgálói már jól ismerték őt, tudták, hogy nincs jegye. Minden alkalommal, amikor elkapták, készségesen együttműködött, kitöltötte és aláírta a dokumentumokat, vállalva, hogy később a jegy árát és a bírságot is kifizeti, de ez soha nem történt meg.

A törvényszék szerint ha valaki közreműködik az úgynevezett utasleadási lap kiállításában, akkor a vonatról nem szállítható le, utazása jogszerű, hiszen együttműködő magatartásával arra nyer jogosultságot, hogy eljusson a szándéka szerinti célállomásra.

A bliccelés nem csalás

Az elsőfokú tárgyalás során a vádlott a bíróság előtt elismerte bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. A közlés szerint a férfit korábban már jelentős kárt okozó csalás és közokirat-hamisítás miatt elítélték, a büntetés végrehajtását felfüggesztették. A vádlott a bliccelést a büntetések felfüggesztésének hatálya alatt követte el.

A Budapest Környéki Törvényszék mint másodfokú bíróság a kialakult bírói gyakorlattal összhangban azt a döntést hozta, hogy a férfi cselekménye nem értékelhető csalásként. A menetjegy megváltásának elmaradása a MÁV személyszállítási üzletszabályzatában írt feltételek megszegése, ami polgári jogi szerződésszegés, és nem értékelhető büntetőjogi kategóriaként. Emiatt a másodfokú bíróság a férfit a folytatólagosan elkövetett csalás bűntettének vádja alól felmentette.

A MÁV-START nem mond le 11 millió forintos kártérítési igényéről

Annak ellenére, hogy a Budapest Környéki Törvényszék felmentette azt a férfit a csalás vádja alól, akit 2011 és 2016 között legalább 760 alkalommal értek bliccelésen jegyellenőrök, a MÁV-START nem mond le 11 millió forintos kártérítési igényéről – közölte a vasúttársaság csütörtökön.

A MÁV-START minden esetben érvényesíteni kívánja menet- és pótdíjakra vonatkozó igényét – áll a közleményben.

A cég álláspontja szerint a férfi a bliccelései következtében 870 ezer forint, a pótdíjakkal együtt 11 millió forint kárt okozott a vasúti cégnek.

A vasúttársaság úgy véli: az ítélet a cselekmény büntetőjogi minősítésére vonatkozott, nem a MÁV-START Zrt. polgári jogi követelésének jogosságára.

Így a csütörtöki ítélettől függetlenül, a MÁV-START Zrt. a rendelkezésére álló polgári jogi eszközökkel, mint minden esetben, a továbbiakban is érvényesíteni fogja valamennyi igényét az utassal szemben – közölték.

(Forrás: MTI)

megosztás

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük