Connect with us

Kerítésen innen

Nyugtalanít, hogy mi lesz a hajléktalanokkal? Itt a lehetőség, hogy te is segíts nekik

Megosztás

Hétfőtől szabálysértést követ el az, aki életvitelszerűen az utcán él. A hatóságok, ha háromszor felszólították, és még mindig nem vonult be szállóra, akkor eljárást indíthatnak ellene, közérdekű munkára kötelezhetik, ha pedig nem vállalja, akkor akár elzárással is büntethetik.

krízisszálló
Megosztás

A Városi Kurír is megírta, hogy hétfőtől szabálysértést követ el az, aki életvitelszerűen az utcán él. A hatóságok, ha háromszor felszólították, és még mindig nem vonult be szállóra, akkor eljárást indíthatnak ellene, közérdekű munkára kötelezhetik, ha pedig nem vállalja, akkor akár elzárással is büntethetik.

Több civilszervezet úgy tudja, hogy a rendőrség már hétfőtől érvényt szeretne szerezni ennek az új rendelkezésnek, ezért razziák várhatóak.

A HAJLÉKTALANOK TÖBBSÉGE AZONBAN FELTEHETŐEN MIT SEM TUD ERRŐL.

 

Ahogy már oly sokszor, most a Budapest Bike Maffia sietett a segítségükre: készítettek egy paragrafusok nélküli, közérthető tájékoztatót nekik, amiben a törvényi rendelkezéseken kívül az is szerepel, hogy hol találnak szállókat, melegedőket, ételt és ruhát. A BBM mától az önkénteseivel együtt elkezdi szétszórni ezt a tájékoztatót a hajléktalanok között, azonban mivel csak Budapesten legalább tízezren vannak, nem tudnak eljutni mindenkihez.

fotó: BBM

A BBM ezért azt kéri, hogy

TÖLTSD LE INNEN A TÁJÉKOZTATÓT, NYOMTASD KI, TŰZD ÖSSZE A LAPOKAT, ÉS PÁR JÓ SZÓ, VAGY HA TEHETED, AKKOR EGY SZENDVICS, CSOKI KÍSÉRETÉBEN ADD  ODA A KÖZELEDBEN ÉLŐ HAJLÉKTALANOKNAK.

(forrás: index.hu)

Az Utcajogász szórólapja is segíthet, szerintem fontos lenne beletenni a nagyokosba.

fotó: BBM facebook

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük