Ő lett volna ” idegen”?

Időutazásom közben véletlenül találtam ennek a kisfiúnak az unokafivérével közös képére. Kíváncsi voltam, ki volt ő, ezért kutatni kezdtem. Lusztig Bernát Budapesten született 1929-ben, magyar volt az anyanyelve, és a fővárosban tanult.

Az ördög lelketlenségtanával tisztes ember nem gondolkodik

Valószínűleg igen szeretetre méltó és kedves fiúcska lehetett, mert a rokonságában mindenki csak Bubinak becézte. Anyukáját hivatalosan Frisch Etelka Ottíliának hívták, de többnyire Ottilkának vagy Tillinek szólították. Ő is Magyarországon született.

Bubi édesapja szép magyar keresztnévre hallgatott. Ferenc volt a becsületes neve, és valahol az ukrán határvidéken látta meg a napvilágot, de már egészen fiatalon Budapestre került, ahol dolgozott és családot alapított. Néhány testvére hozzá hasonlóan cselekedett. Lusztig Feri és kiterjedt rokonsága majd fél évszázadon keresztül éltek békében e honban. Gyerekeiket magyarságra és hazaszeretetre nevelték.

Azt hiszem, sokáig eszükbe sem jutott, hogy egyszer ők itt Magyarországon,”idegenek”, nem kívánatos személyek lesznek, sőt még a nevük helyett is csak annyit mondanak nekik: zsidók.
Az ördög lelketlenségtanával tisztes ember nem gondolkodik. Nem akarja hinni, hogy lehetséges az embertelen lehetetlen.

És mégis…újra és újra megtörténik.

Nincs benne irgalom, és nincs benne kegyelem. Ahol bűnbakokat kreálnak, nem számít, hogy gyerek vagy felnőtt lesz az áldozat. Az sem, hogy százak, ezrek vagy milliók. Amikor egy hatalom eldönti, ellenségképet kreál bárkiből – mert az önös céljai úgy kívánják -, akkor elindul a társadalom dehumanizálódása.
Akkor már egyre kevesebben emelik fel a szavukat, és akkor megállíthatatlanul tragédia felé halad egy ország.

Kamenyec Podolszkijban meggyilkolták

Lusztig Feri 1941-ben SAS behívót kapott munkaszolgálatra. Az azonban, hogy a 12 éves Bubi is nem kívánatos személy lett, csak az ördög számtanával magyarázható. Felejtsük is el az

„idegenrendészeti eljárásról”

szóló felháborító felelőség elmaszatolást. Nézzünk a képen látható budapesti kisfiúra, Bubira, és képzeljük el a többi kislányt és kisfiút, akik 1941-ben egy csapásra „idegenek” lettek, miközben addig úgy cseperedtek, hogy ők magyarok.

Bubi ” idegensége” abban rejlett, hogy apai nagyszülei Ukrajnában születtek, valamikor az 1800-as években.

Ez elegendő volt ahhoz, hogy kiutasítsák a kisfiút.

Bubi apukájával szállt vonatra. Sosem tértek vissza. Kamenyec Podolszkijban meggyilkolták őket, több mint 18 ezer sorstársukkal együtt. És ez még csak a kezdete volt a pokolnak… Hol volt ekkor még a német megszállás?

De hogy az antiszemitizmus, a gyűlölet tovább erősödött, az a történelemből tudható. És a dehumanizálódott többség nem emelte fel a szavát, hogy nemet mondjon az embertelenségre. Lusztig Bubika megőrzöm a szívemben az emlékezetedet.

Kapcsolódó

A holokauszt első tömegmészárlása napján tartanak Horthy-emléknapot, fideszes felszólalókkal