Kerítésen túl
Obama-interjú – a kérdező: Harry herceg
Barack Obamával közöl interjút karácsony után a BBC rádió. A műsor különlegessége, hogy a volt amerikai elnököt Harry herceg faggatja.
Jó kedélyű csipkelődés
Az interjú december 27-én hangzik el a BBC rádió közéleti 4-es csatornájának Today (Ma) című reggeli politikai magazinprogramjában.
A Kensington-palota – Harry londoni rezidenciája és hivatala – vasárnapi ismertetése szerint Obama és Harry beszélgetésének középpontjában az áll, hogy miként lehetne elősegíteni a fiatal vezetők új nemzedékének kinevelését és pályafutásuk elindulását, de kitérnek arra is, hogy a volt amerikai elnök milyen emlékeket őriz utolsó hivatali napjáról, és milyen reményeket táplál az elnöksége utáni időszakra.
A Kensington-palota által a Twitter üzenőportálon vasárnap közzétett 48 másodperces, jó kedélyű csipkelődéssel tarkított felvételrészletben hallható, amint Obama tréfálkozva megkérdezi Harryt, hogy brit akcentussal kell-e beszélnie az interjúban, vagy beszéljen-e a szokásosnál gyorsabban, mivel lassú beszédű.
A 33 éves herceg – II. Erzsébet királynő unokája – közölte, hogy erre nincs szükség, de azt kilátásba helyezte, hogy ha beszélgetőpartnere túl hosszú szüneteket tart a válaszok között, akkor ő grimaszt fog vágni, és Obama kérésére be is mutatja, hogy interjúalanya milyen megrovó tekintetre számíthat.
Harry bevallja a volt amerikai elnöknek, hogy idegesen készül a beszélgetésre, mire Obama felajánlja, hogy akkor inkább ő interjúvolja meg a herceget. Harry azonban közli, hogy ragaszkodna az eredeti felálláshoz.
A herceg elmondja azt is Obamának, hogy a beszélgetés 40 perces lesz, és ebből húszpercnyit vágnak majd össze a BBC-műsor számára, viszont a program elhangzása után podcast formátumban az interjút teljes hosszában közzéteszik.
A karácsony után elhangzó interjút még szeptemberben vették fel a kanadai Torontóban, ahol Harry a maradandó sérüléseket szenvedett brit és nemzetközösségi katonák megsegítésére általa kezdeményezett nagyszabású éves nemzetközi sportviadal, az Invictus Games promóciós rendezvényein vett részt.
(Forrás: MTI)
Szerző
Friss
- Ma éjjel kerülje a Szabadság hidat – Őszi nagytakarítást végeznek
- Az üléspont határozza meg az álláspontot – Mindenki nyertesnek érzi magát Orbán EU-szereplése kapcsán
- Sarcolnak rendületlenül – Újabb kést tart az önkormányzatok „nyakához” az Orbán-kormány
- „Apa, kezdődik”, Orbán Viktor hamarosan felszólal az EP-ben – Frissítve a felszólalással és a reakciókkal
- 100 millió eurós csalódás: Mudryk elvesztette helyét a Chelsea kezdőcsapatában, de nem akarják eladni
- Novák Katalinnak már papírja is van arról, hogy folytatódhat a habzsi-dőzsi – Leszavazták a DK indítványát
- A 13. csillagjegy: a Kígyótartó
- Váratlan gyomros a Magyar Energiaital Szövetségnek
- Palackvisszaváltó automaták a hajléktalanszállókra – Végre egy életrevaló, fontos ötlet
- Szoboszlai Dominik kettős célja