Országos felháborodást kavart  cikksorozatunk, amelyben egy nagymama  írta le, milyen drámai kálváriának van kitéve állatvédő lánya és unokája. Közöltük a hatóság által vegzált, állatvédő édesanya magyar kormánynak írt nyílt levelét. Most a fiatalasszony – témával kapcsolatos – Facebook-bejegyzését tesszük közzé. 

[mnky_ads id=”10551″]

Vége a napnak. A ház lassan elcsöndesedik, mindenki elfoglalja a megszokott helyét. Én nem tudok aludni, teszek-veszek még, és gondolkozom. Beosonok a fiam szobájába, megrakom a tüzet – de csak halkan, ne keltsem fel. Ágya végéből mély torokhang jelzi, hogy a kutyája őrzi a gazdi álmát.

Már egyikük sem élne, ha nem vagyok

Aztán már csak tompa puffanások zaja töri meg a csendet, Csillag megismert. A falra nézve elmosolyodom, bár nem szabad rajzolni rá, ám mégis szívecskék lopakodtak fel az elmúlt hetek során. Némelyikben Anya felirat, de a legtöbb egy kislány nevét kiabálja. A kisfiam szerelmes. A hálószobánkba lopakodom.

[mnky_ads id=”10552″]

Menet közben néhány, jobb napokat látott Barbit kísérek a helyére, és megsimogatom Bélám busa, nagy kandúrfejét. A macskák is alszanak már. Ki-ki a saját, kiválasztott helyén. Bundájukon csillog a lámpafény, némelyik halkan dorombol, mikor észrevesz. Már egyikük sem élne, ha nem vagyok. A hálóba érve, ismét mosolyognom kell. Kedvesem párnáján mérgesen helyezkedik az egyetlen „Őkutyája”. Dünnyögve adja tudtomra, ma sem tetszik neki, hogy Apa dolgozni ment. A lányom az én helyemen alszik. Szinkronban szuszog a kedvenc kutyájával, még álmában is öleli. A kölyök felnéz, majd még szorosabban összebújnak, és tovább játszanak álomországban. Nagylány már, nem kell Anya, egyedül is elalszik. Álmában mosolyog, az arca szinte angyali.

 

Mellékucorodom. Ágyam mellett testőrként figyel a nagyobbik kutyám. Tudja, nem szabad feljönni, hiszen akkora mint egy borjú. De el nem mozdulna innen. Az életét adná az enyémért. Amíg ő itt van, már nem is olyan félelmetesek az éjszakák egyedül. A másik mamlasz eb mellém mászik. Arcomat a bundájába fúrom. Szeretem. Odakinn halk morgolódás jelzi, hogy a két tesó megint ugyanabban a sarokban akar aludni. Aztán hirtelen újra csend lesz. Mindenki tudja a szabályt. Nem zajongunk, nem zavarunk mást. Nézem, hallgatom az éjszakát. A csöndet.

Ők egy rakás állatot látnak, én sorsokat, életeket

És lüktet a fejemben napok óta, hogy ezt nem szabad. Hogy veszélyes vagyok. Deviáns. Mert ők nem ezt látják. Ők látnak egy „szerényen bútorozott gyerekszobát”. Én a páromat látom, aki 16 óra munka után még a linóleumot szabta a sarkaiba, hogy szép legyen. Ők a fiam ágyában egy hatalmas, fekete kutyát látnak, aki veszélyes. Én a fiam arcát látom, mikor először ölbe vette. Ők „egészségügyi kockázatot” látnak a lányomban, én azt látom, mikor ragyog a szeme, és azt mondja: anya, én egy boldog baba vagyok. Ők egy rakás állatot látnak, én sorsokat, életeket. Ők egy istállót látnak. Én az otthonomat, ahol minden ecsetvonás a miénk, ahol minden levert faldarabnak története van. Ők egy ügyiratszámot látnak. Én a családomat. Ők változtatni akarnak. Én csak békében élni. Ők azt mondják: más vagyok. Én azt mondom: jogom van hozzá!

(Verndégszerző: Schwabisch Dius)

[mnky_ads id=”10553″]

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét