Most nem a szittya, hátrafelé nyilazó, a jégkrémet nyuscsú román vérében edzett bugylival kanyarító, száját, csüngő bajszát az asszony szoknyája szélivel letörlő magyarokról lesz szó. Azokból van elég. Istenük a szabadság. De nem tudom kié? Az enyém biztos nem.


Hanem az igaziakról

Akik tudták mi a Haza. Akik nem alapítottak új tudományt, egyetemi tanszéket, meg kutatóintézetet, arról, hogy ki magyar? Hanem megélték. Egyszerűen. Mint a levegő vételt. Az utolsót is. Míg a golyó szét nem roncsolta szívűket, tüdejüket. Meg a kötél a gégét, és a légcsövet.

Volt, aki magyarul sem tudott. Poeltenberg Ernő. Áldassék a neve az osztrák származású katonának! De magyar volt. Legbelül. És Szabadságharcos. Ezt a népet szerette. Az élete árán is.

Most is október van

Szép, napos világ. Kérdezlek bennetek igazi hősök.- Érdemes volt? Ezért a Népért?! Akiket ma új, tolvaj Urak korbácsa irányít?! Nem tudom. Talán igen?!

De most rajtunk a sor. Ne azt várjuk, hogy más országok hozzák el a szabadságot! Szóval ha eljön az idő, kelj fel és tedd a dolgod! Különben ők is hiába haltak meg érted!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét