Connect with us

Ez a nap

Az OLAF Rogánék találmányának ügyében is csalást gyanít

rogan
Megosztás

Rogán Antal feltaláló és társainak találmánya, a MobilSign mobilos aláírás ügyében is valami gyanúsat talált az OLAF, az Unió csalás elleni hivatala, ami az EU-támogatások törvényes felhasználását ellenőrzi.

A MobilSign ügye nem önmagában álló nyomozás, hanem egy nagyobb botránycsoport része. Az OLAF egyik, még 2015-ben indult vizsgálata ugyanis azt tárta fel, hogy 30 különálló, de ugyanabból az EU-alapból támogatott magyar kutatás-fejlesztési pályázat esetében merült fel csalás gyanúja, összesen 9 milliárd 770 millió forint értékben. Ami elvben azt jelenti, hogy ha ezekben az ügyekben bebizonyosodnak a vádak, Magyarországnak akár vissza is kell fizetnie a majdnem tízmilliárdos összeget.

A 444 információi szerint a NAV Bűnügyi Főigazgatóságának Központi Nyomozó Főosztálya nyomoz “különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás” gyanújával az ügyben, ennek az egyik eleme a PROFITRADE 90 Számítástechnikai Kft. MobileSign – Hiteles aláírás mobil készülék segítségével 2013.12.30. 256.800.000,-Ft pályázati projekt.

2016 nyarán valóságos bombaként robbant a hír, hogy Rogán Antal miniszter-polihisztor még fideszes frakcióvezető korában, Csik Balázs és Lengyel Csaba társaságában feltalált és szabadalmaztatott egy mobil fizetéshez használható elektronikus aláírási eljárást. A neve MobilSign volt. A találmányt többek között a Magyar Telekom kezdte használni.

A nyomozás nem „Rogán Antal ügyében” vagy „Rogán cége ellen” folyik, de egy olyan cég pályázatának az ügyében, amit Rogán feltalálótársa alapított és birtokol ma is, és ami negyedmilliárd forintnyi EU-támogatást vett fel a Rogán-Csík-Lengyel-féle találmány kifejlesztésére, majd ami értékesítette is a találmányt. Azt a találmányt, aminek fejében ugyanennek az üzleti körnek egy másik cége tízmilliókat fizetett ki Rogán Antalnak. Ezért közölhette korábban a Miniszterelnöki Kabinetiroda, hogy Rogán Antal a szabadalmában leírt eljárás kifejlesztésére soha nem igényelt és nem is kapott EU-támogatást. Ő ezek szerint nem, a feltalálótársai viszont igen.

Hadházy Ákos, aki LMP-társelnökként az EU-pénzek elsíbolásának ügyében végez évek óta tényfeltárást, idén januárban levélben kérte meg Polt Péter legfőbb ügyészt, hogy küldjön neki egy listát az összes olyan ügyről, amiben az OLAF jelentései alapján 2015 és 2018 között Magyarországon nyomozás indult. Hadházy szerint feltűnő volt, hogy az ilyen kéréseket mindig gyorsan, határidőre teljesítő Polt ezúttal késlekedett, majd végül mégis átküldte a listát. Csakhogy nyilvánvalóan használhatatlan formában: ezen az első, Polt-féle listán ugyanis csak a felsorolt ügyek OLAF-kódszáma, illetve az ügyükben indult hazai nyomozások ügyszáma szerepelt. Ezek alapján a nem publikus kódok alapján pedig semmit sem lehet megállapítani róluk. Hadházy kérésére ezután Polt végül összeállított egy második listát, amin már a megfelelő EU-pályázati kódok is szerepeltek, így derült ki, hogy konkrétan milyen ügyekről van szó, így bukott ki Rognék találmányának fejlesztése is.

(Forrás: 444)

Kapcsolódó:

https://varosikurir.hu/juszt-laszlo-szarban-vagy-toni-kitilt-a-gore/

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük