Connect with us

Ez a nap

Az OLAF azt javasolja, kérjék vissza a pénzt Orbán vejének volt cégétől

Tiborcz István Orbán veje
Megosztás

Súlyos szabálytalanságokat tárt fel az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala (OLAF) az Elios Innovatív Zrt. által 2011 és 2015 között elnyert, uniós forrásból fizetett közbeszerzésekkel kapcsolatban.

A Wall Street Journal úgy értesült, hogy az OLAF már meg is küldte jelentését a magyar hatóságoknak, egy javaslattal együtt, amelyben az áll, hogy tegyék meg a szükséges jogi lépéseket. A csalás elleni hivatal az egykori Tiborcz-cégnél összeférhetetlenséget is talált, az Európai Bizottságnak pedig azt javasolja, kérje vissza a pénzt.

Az OLAF két évig vizsgálta az Eliost, 35 közbeszerzést néztek át és megállapították, hogy súlyos szabálytalanságok történtek a szerződések odaítélésekor. A magyar ügyészségnek küldött javaslatukban az áll, indítsanak eljárást az ügyben.

Az OLAF ezt nem teheti meg, mert csak a nemzeti hatóságoknak javasolhat, de ugyanakkor az Európai Bizottságnak azt javasolta, kérje vissza vizsgált projektekre költött közel 40 millió eurót. Az Elios 2011 és 2015 közötti szerződéseit vizsgálták, ezek keretében a cég magyar települések közvilágítását modernizálta.

Az Elios ebben az időben részben Orbán Viktor veje, Tiborcz István tulajdonában volt, a céget 2015-ben adta el. Korábban a magyar rendőrség is vizsgálódott az Eliosnál, ám 2016-ban, egy évnyi nyomozás után, lezárta azt.

A WSJ-nek azt mondta az OLAF, hogy „nem csak súlyos szabálytalanságokat tárt fel, de összeférhetetlenség is történhetett”, ami arra vonatkozhat, hogy Hamar Endre, az Elios egykori tulajdonosának cége, a Sistrade az önkormányzatok részéről részt vett egyes pályázatok előkészítésében, miközben még az Eliosban is tulajdonos volt.

Az amerikai lap kereste az Európai Bizottságot is. Azt a választ kapta, hogy ki fogják értékelni az OLAF jelentését, majd megvitatják azt a magyar kormánnyal. Ezt követően döntenek arról, milyen lépéseket tesznek.

A Legfőbb Ügyészség megkapta az OLAF ajánlását az Elios-ügyben

A Legfőbb Ügyészség megkapta az Európai Unó Csalás Elleni Hivatalának (OLAF) ajánlását és azt a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező főügyészséghez fogja továbbítani – közölte Fazekas Géza, a Legfőbb Ügyészség szóvivője az MTI-vel pénteken.

Fazekas Géza szóvivő közölte: az OLAF ajánlását a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező főügyészséghez továbbítja. Hozzátette, valamennyi olyan esetben, amikor az OLAF igazságügyi ajánlással fordul a Legfőbb Ügyészséghez, az ügyészség a protokoll szerint elrendeli a nyomozást, illetve amennyiben már folyamatban van a nyomozás, az OLAF ajánlását a nyomozás irataihoz csatolják és abban értékelik.

Emlékeztetett: az OLAF 2012 óta 36 igazságügyi ajánlást és négy jelzést tett a Legfőbb Ügyészségnek. Az ajánlás az OLAF saját közigazgatási vizsgálata alapján bűncselekmény gyanújára utal, a jelzés pedig bűncselekményre utaló adatok, iratok továbbítása, a büntetőeljárás indítására vonatkozó ajánlás nélkül.

A nyomozások eredményeként 2012-től nyolc ügyben emelt vádat az ügyészség. Ezek közül egy ügyben jogerős marasztaló ítéletet hozott a bíróság, további hét ügyben még nem született ítélet. Nyolc ügy megszüntetéssel zárult. Az összes többi ügyben jelenleg is folyamatban van a nyomozás – tette hozzá.

Mint mondta, az OLAF-ajánlások és -jelzések nyomán indult büntetőeljárások ezen eredménye – a vádak és megszüntetések aránya – megegyezik az uniós átlaggal, amely a 2016. évi OLAF-jelentés szerint 44 százalék, a SAPARD-ügyek nélkül 50 százalék.

(Forrás: HVG, MTI)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük