Connect with us

Bulvár

Oláh Gergő három napot töltött a balassagyarmati fogdán

Megosztás

A Nógrád megyei hírportál, a nool.hu írta meg, hogy a minap jogsi nélküli vezetésen kaptak egy ismert nógrádi celebet a rendőrök.

Megosztás

A Nógrád megyei hírportál, a nool.hu írta meg, hogy a minap jogsi nélküli vezetésen kaptak egy ismert nógrádi celebet a rendőrök.

Az illetőt bevitték, három napot a fogdán töltött, szerdán bíróság elé is állították és elég komoly büntetést kapott

Engedély nélküli vezetés miatt három nap elzárást – amit előtte letöltött, háromnapos őrizettel letudottnak tekintett a bíróság, -, illetve 300 ezer forintos pénzbírságot kapott még. Ezenfelül 3 hónapra eltiltották a vezetéstől. Mindezt azért, mert a férfinak összegyűltek a büntetőpontjai – tehát nem először vezetett úgy, ahogy nem kellene -, ezért már korábban elvették a vezetői engedélyét.

A Balassagyarmati Törvényszék sajtótitkára, dr. Bárány Dávid a Nool.hu megkeresésére elmondta, hogy december 14-én valóban történt egy bíróság elé állításos eljárás, amiben egy salgótarjáni férfivel szemben engedély nélküli vezetés szabálysértés miatt 3 nap elzárást, 300 ezer forint pénzbírságot és 3 hónap járművezetéstől eltiltást szabott ki a Salgótarjáni Járásbíróság szabálysértési ügyekben eljáró bírósági titkára. Hozzátette, fellebbezés hiányában a bíróság döntése jogerőre is emelkedett.

Az ítélet után, a következő három hónapban, ha volán mögé ül, akkor akár egy évet is kaphat a rács mögött.

A Blikk megtudta, hogy egy ismert salgótarjáni férfiról van szó, mégpedig a népszerű énekes Oláh Gergőről van szó. Keresték őt telefonon ma több alkalommal is, de nem kívánt nyilatkozni.

Molnár Zsolt (MSZP): Legyen bűncselekmény a jogosítvány nélküli vezetés – egyetértünk!

Szerző