Koronavírus
Olaszországban bezár minden üzlet, csak a közértek és a patikák maradnak nyitva
Az olasz kormány az egész országra vonatkozóan bevezeti azokat a korlátozásokat, amelyeket Lombardia tartomány vezetői szorgalmaztak az elmúlt napokban.
Giuseppe Conte olasz miniszterelnök szerdán este bejelentette, hogy egész Olaszországban további korlátozó intézkedéseket vezetnek be, hogy így gátolják a koronavírus-járvány terjedését.
Miután hétfőn este az olasz kormány
az egész országra kiterjesztette az előzőleg csak a „vörös zónáknak” nevezett, koronavírustól fertőzött területeket érintő korlátozásokat, a leginkább fertőzött északi tartományok azt javasolták, hogy azokban a régiókban ennél szigorúbb korlátozásokat vezessenek be:
ne csak az indokolatlan helyváltoztatást, utazgatást tiltsák meg, hanem zárják be az összes üzletet, az élelmiszerboltokat és a patikákat kivéve.
Az olasz kormány szerdai döntése nyomán
azonban ezeket nem csak Lombardiában, hanem az egész országban bevezetik. Vagyis zárva kell tartaniuk a boltoknak, az állami hivataloknak, a bároknak és éttermeknek. Be kell zárniuk a fodrászatoknak, szállodáknak, sörözőknek, menzáknak.
Csak a legalapvetőbb szükségletek kielégítését szolgáló üzletek, vagyis az élelmiszerboltok és a patikák tarthatnak nyitva.
A tömegközlekedést nem állítják le,
a postákat, banki, biztosítási szolgáltatásokat sem. És a gyárak, üzemek is működhetnek, amennyiben a megkívánt biztonsági intézkedéseket be tudják tartani. Ugyancsak tovább folyhat a mezőgazdasági és állattartási tevékenység.
Lelkiismereti döntés
Conte bejelentésekor elmondta, lelkiismereti döntést hozott:
az olaszok egészsége az első.
Pár napja azt kérte a polgároktól, hogy változtassanak a szokásaikon, ezért kérte, hogy maradjon mindenki otthon. De tudatában volt annak, hogy ez csak az első lépés, nem az utolsó. És most eljött az idő, hogy újabb lépést tegyenek – mondta az olasz miniszterelnök.
Az olasz polgári védelem szerdán közölt adatai szerint továbbra sem csökken a vírusjárványban megbetegedett és elhunyt emberek száma: a megelőző 24 órában közel kétezer új fertőzöttet regisztráltak, és 196 ember halt meg a koronavírus miatt.
Via hvg.hu
Szerző
Friss
- Apa, kezdődik! Távozik a Pride-ot szervező alapítványból egy magazin főszerkesztője az ‘ellehetetlenítő törvény’ miatt
- A KDNP-s politikus, akinek újabb szavazatokat sikerült amortizálnia – Na de Béláim, mi a cél?
- Nem tudom eldönteni, mi érdemli meg jobban az utóbbi 10 nap hülyeségdíját… – Hétvégi Lendvaiságok
- Magyar Péter úgy kell a kormány prop.-nak, mint egy falat kenyér – Na jó, most Ukrajna is bejött a képbe, de megvan az összefüggés
- Ezeknek a csillagjegyeknek igazán bulis hétvégéje lehet
- Így indult a Momentum mai tüntetése a Szuverenitásvédelmi Hivatal előtt
- Ameddig a kormány fosztogat Szentkirályi osztogat
- Michael J. Fox újra forgat – Még mindig nem vagy nyuszi, McFly
- Magyar György: áttelelő „poloskák”, nem betojni, hanem ellenállni kell
- Kiengedték a börtönből Kiss Lászlót – -A fidesz azonnal gondoskodott arról, hogy érezze a törődést