Sport
Olimpiai és világbajnokok is beszálltak az árvízvédelembe – Darnyi Tamás is lapátot fogott
Az árvízvédelem okán a margitszigeti Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár a Magyar Honvédség Sportszázadának tagjaival, valamint olimpiai és világbajnok sportolókkal összefogva homokzsákokat töltött kedd délelőtt.
Veszélyben a Hajós Alfréd uszoda
„A margitszigeti futókör mentén az előrejelzés szerint több mint egy méter magasságú védgátat kell építeni homokzsákokból. Dala Tamás, az uszoda üzemeltetési igazgatója arról tájékoztatta a sportirányítást, hogy a sziget körbekerítéséhez több mint egymillió homokzsákra van szükség, ezért minden segítség jól jön, így kedden reggel a magyar sportélet kiválóságaival a helyszínre siettünk”
– mondta Schmidt Ádám.
Darnyi Tamás is lapátol
Kiemelte, a Magyar Honvédség Sportszázadának katonasportolói mellett a vizes sportok képviselői közül csatlakoztak hozzájuk a Ferencváros vízilabdázói továbbá Madaras Norbert olimpiai bajnok, a szövetség elnöke és Gór-Nagy Miklós világbajnok.
Az úszók közül Darnyi Tamás olimpiai bajnok is a helyszínen segített, valamint Märcz Tamás olimpiai bajnok és Baji Balázs vb-bronzérmes gátfutó – mindketten a Nemzeti Sportügynökség vezető munkatársai.
„Rendkívül jó érzés megtapasztalni, hogy a hazai sportélet szereplőire bármilyen helyzetben lehet számítani”
– hangsúlyozta a sportállamtitkár, aki levelet írt az árvízvédelmi operatív törzsnek, hogy ha bárhol további segítségre lenne szükség, akkor jelezzék a sportirányítás felé, mert a sportolók országszerte tudnak csatlakozni a védekezéshez.
„A sportszövetségek segítségével a sportolókat a többi fővárosi vizes létesítménybe irányítjuk át. Kértük ezen létesítményeket, hogy ha igény mutatkozik rá, hétvégén is biztosítsák az edzésekhez szükséges feltételeket”
– jelezte a sportállamtitkár.
Vészforgatókönyvek fellapozva
Bíró Péter, a sportuszodát üzemeltető Nemzeti Sportügynökség elnök-vezérigazgatója szerint a jól kidolgozott vészforgatókönyvek most rendkívül fontosak, mert a védekezésben nagy szerepet játszanak:
„A margitszigeti Hajós-uszodában hétfőn délben felállítottunk egy válságstábot, óráról órára monitorozzuk a vízállást. A Dagály strand és a Duna Aréna egyelőre nincs veszélyben, teljes mértékben üzemképesek” – fogalmazott az elnök-vezérigazgató, aki hozzátette: az NSÜ több mint 200 sportlétesítményt üzemeltet Magyarországon, számos helyszínen kritikus a helyzet. (…) A szobi tanuszoda dolgozói a hétvégét is a sportközpontban töltötték, homokzsákokkal biztosították a helyszínt és mentették az értékeket. Köszönöm a kollégáimnak, hogy példamutató módon, éjjel-nappal vigyázzák az állami értékeket, és feláldozva a pihenőidejüket óvják a létesítményeket.”
Karácsony Gergely: Budapest felkészült
A főpolgármester közösségi oldalán jelentkezett az árvízhelyzettel kapcsolatban szerda reggel Ebben arról ír, hogy Budapest felkészült az árhullám tetőzésére, a szakemberek csütörtökre elkészülnek a földgáttal a Római-parton, emellett épül a mobilgát a Dagálynál, homokzsákok védik a Margitszigetet, továbbá bizotsítva van a mindenki számára elérhető ívóvízellátás, stabil a szennyvízelvezetés és a szennyvíztisztítás Budapesten.
Közlöny is van róla
Kedden jelent meg a Magyar Közlönyben a kormány rendelete „az összehangolt védelmi tevékenység elrendeléséről és annak keretében meghatározott intézkedések bevezetéséről”. Az Orbán Viktor által aláírt rendelet már este 10 órától hatályba lépett, valamint 2024. szeptember 24-én hatályát is veszti.
Friss
- Októberi csillagjegyek, figyeljetek
- Lázár János szintet lépett, lefelé
- A Momentum szervezi a szabadvárosok ellenállását a kormány legújabb sarcával szemben
- Ma éjjel kerülje a Szabadság hidat – Őszi nagytakarítást végeznek
- Az üléspont határozza meg az álláspontot – Mindenki nyertesnek érzi magát Orbán EU-szereplése kapcsán
- Sarcolnak rendületlenül – Újabb kést tart az önkormányzatok „nyakához” az Orbán-kormány
- „Apa, kezdődik”, Orbán Viktor hamarosan felszólal az EP-ben – Frissítve a felszólalással és a reakciókkal
- 100 millió eurós csalódás: Mudryk elvesztette helyét a Chelsea kezdőcsapatában, de nem akarják eladni
- Novák Katalinnak már papírja is van arról, hogy folytatódhat a habzsi-dőzsi – Leszavazták a DK indítványát
- A 13. csillagjegy: a Kígyótartó