Connect with us

Kerítésen innen

Olivier Blanchard: látni fogunk még bankcsődöket

Olivier Blanchard: látni fogunk még bankcsődöket
Megosztás

Olivier Blancharddal, aki 2015-ig a Nemzetközi Valutaalap szellemi vezére volt, a Heti Világgazdaság készített terjedelmes interjút. A beszélgetésből megpróbáltuk – kevés kivétellel – azokat a részeket kiemelni, amelyek Magyarországot érintik.

20 milliárdos kölcsön

Magyarország 2009-ben fordult a valutaalaphoz támogatásért. Rendkívül gyorsan, három hét alatt 20 milliárd eurós hitelkeretet kapott hazánk:

„Akkor minden sürgős volt. A pénzügyi válságok nagyon gyorsan játszódnak le, három hónapos késés végzetes lehet egy olyan ország esetében, amelyiknek a bankrendszere veszélyben van. Márpedig akkor sok országnak volt szüksége pénzre.” /…… / ” Háborús idők voltak.”

A közgazdász szerint abban az időszakban, 2009 nyarán a legtöbb ország vezetői megrémültek, és erőteljes ösztönzésbe kezdtek. Igyekeztek összehangolni, hogy a költségvetési lazítás a hazai össztermék két százaléka körül legyen, ami segítséget jelentett:

„Amikor a válság legrosszabb időszaka lefutott, az európai államok gyorsan le akarták vinni az adósságukat a maastrichti szintre. Mi viszont arra a következtetésre jutottunk, hogy amikor a monetáris politikai eszközök már kimerültek, és a pénzügyi rendszer sem működik jól, akkor a nagy költségvetési megszorítások katasztrofális hatásúak lehetnek a gazdaságra. Keményen küzdöttünk, hogy lassítsák a kiigazítások tempóját; ezt néha sikerült elérni, néha nem.”

Az Orbán kormány 2010-ben megszakította az IMF programot.

Ezt nem kívánta minősíteni:

„Ennek a mérlegét nem tudnám megvonni. De tipikus, hogy ha egy ország már nem szorul rá az IMF-re, mint korábban, akkor ellene fordul.”

Kitért arra is, évek óta nincs infláció, tartósan alacsonyak a kamatok. Egyik tanulmányában megvizsgálta a lehetőséget, nem tenne-e jót a növekedésnek, ha a jegybankok az inflációs célt nem két, hanem négy százalékban jelölnék meg:

„Ennek két aspektusa van. Az egyik politikai: vajon a központi bankok felemelhetik-e az inflációs célt négy százalékra. Aligha. A másik, hogy meg tudnák-e tenni. Hogyne, ha nem is egyik napról a másikra. Magyarországon például 4,8 százalékos a munkanélküliség, ha ezt két százalékra szorítják le, biztosan felpörög az infláció. Mert ha a munkaerőpiac feszesebb, a bérinflációból egy idő után árinfláció lesz. De a politikai szándék a döntő.”

A jövőre nézve elmondta, az új felügyeleti szabályok szigorúbbak, egyre jobbak a kockázatokat felmérő stressz tesztek, a bankok tőke megfelelési mutatója magasabb:

„De nem lehetünk benne teljesen biztosak, hogy ezeknek nem lesznek mellékhatásaik. Például ha szigorúbban ellenőrizzük a bankokat, és észszerűséget követelünk tőlük, romolhat a jövedelmezőségük, a profitjuk. Szerintem kisebb pénzügyi válságok előfordulhatnak, látni fogunk bankcsődöket is, de nem számítok olyan válságra, amely az egész pénzügyi rendszert megrengetné – legalábbis a közeli években. „

https://varosikurir.hu/kinai-hitel/

https://varosikurir.hu/devizahitelesek-elatkozzak-matolcsy-gyorgy-nevet/

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük