Varga Zoltán: miközben öljük itt egymást a kipcsak haskörfogatért – dagadt-nem dagadt – aközben eltűnt az ország!

De, miért tetszenek csodálkozni? Igen, megszerezte az Andrássy úti Kogart házat is. Lényegtelen hány milliárdért. És? Amúgy tán, a fél Andrássy út is a nevén van, meg sacperkábé a Balaton fele is. A másik meg a drága vő biznisze. A puják biztos szeretik a vizet. Igen, a sokmilliárdos szerelmi fészek mellett vett még másikat is a Széchenyi-kilátó környékén. Megvette! Éééés? Jó lesz majd valamire az is. Testőröknek, valakiknek. Mindegy.

Nem értjük, látom

Miközben itt elkardozgatunk azon, hogy a Kedves Vezető akkor, mekkora is széltében-hosszában – mert, hogy (a baloldali nő) „amilyen ronda, olyan gonosz”, az ugye definitíve mehet, ilyenekkel van tele a propaganda sajtó, az nem bántja a konzervatív naccs’urak kényes gyomrát, – szóval, miközben öljük itt egymást a kipcsak haskörfogatért, dagadt-nem dagadt, aközben eltűnt az ország!

Ellopták!

Nem, nem földrajzilag, itt van az most is. Telekkönyvileg. Nem, nem a Kogart házat, nem néhány nyomorult kastélyt. Az országot! Tíz röpke év alatt. Tíz év alatt a családból – mert mi családbarát nép vagyunk – néhány politikai kalandorból, fürkészből, gazember portyázóból a Kedves Vezető létrehozta a nemzeti tőkésosztályt. Ma már bámész népek hüledeznek szájtátva, és kézből etetett újságírók írnak bulvárcikkeket, mikor a kedves mangalicaszerelő úr és sleppje az éppen aktuális kedveseikkel elhajtatnak valamelyik nevükre vett etetőbe az éppen aktuális autócsodájukon, flamózni valami, számukra kimondhatatlan nevű, de legalább hatszámjegyű kaját.

Mert, amióta ők a nemzeti tőkés, azóta csak nem ehetnek parizert.

A pénztáros úr állítólag bele is fogyott rendesen a traumába. Nem ehhez szokott az ő gyomra. Már szakemberek dolgoznak a megjelenésükön, kommunikációs-guruk a megrendelt cikkeken, csak megszólalni ne kelljen, mert a kicsit beszélt magyar, meg a háztáji suk-sük még sokat ront a nemzeti tőkésosztály imázsán.

Nem, mintha számítana

Semmi nem számít. Pénz rogyásig, ne kérdezzék honnan, tudjuk azt jól, innen meg csak kedv kérdése, hogy éppen mit vesznek meg. Tudják, csak azt ne kérdezd, honnan van az első millióm, a többi tiszta, mint a hó. Régi trükk ez, csak most a tétet emelték „nagyjaink”.

Az első 100 milliárdot ne firtassuk. Ez az új játékszabály.

Lófütty nagyok ők, de kicsit nem írhatok, mert abból biztosan hitvita lesz, meg kiszerkeszt az állami propaganda. Ne nézzenek! Igen, megvehetik. Bármit! A lopott milliárdokból, ami percenként fial annyit, amennyit maguk kigondolni sem tudnak, nemcsak az energiaszektort, a Tigázt, az EON-t, de a Buckingham palotát is akár. Azt csak azért nem, mert nem tudják kimondani.

Értik?

Ha a Kedves Vezető és kisegyüttese szőlőt akarnak enni, nem lemennek a sarki zöldségeshez, hanem megveszik Tokajt!

Ma már mindent. Egyre szemérmetlenebbül, egyre cinikusabban. Bármit. Ráadásul ahányszor vesznek, annyiszor tisztul, és tűnik el a lóvé. Övék az ország. Szó szerint. A Kedves Vezetőé. Nem, nem a stupid, éppen szexuális másodvirágzását élő, bank-, és mangalicaszerelő naccs’úré, ő itt egy használati tárgy. Élő szövet a malacperselyen, aki nemhogy angolul nem tud, de a magyart is érthetetlenül töri, aki a ragokról, alanyról, állítmányról, egyáltalán mondatszerkezetről még csak nem is hallott, de, ha hallott is, legfeljebb annyiban érdekli, hogy majd vesz egy egyetemet is. A gazdának.
Most megvette a Kogart palotát. Azt is. Cirka ötmilliárdért. Ilyen kedve volt. A Kedves Vezetőnek volt ilyen kedve. És? Van valami probléma?

 

dagadt

A Banánköztársaság rovatban megjelenő írások nem minden esetben képviselik portálunk véleményét.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük