Olof Palme-díjat kapott Stockholmban Hédi Fried romániai származású zsidó írónő, jelentette be a stockholmi Román Kulturális Intézet pénteken.



A bizottság indoklása szerint „az emberek jogainak védelméért folytatott fáradhatatlan tevékenységéért és az életművéért, amelynek köszönhetően ismertté tette a nácizmus és rasszizmus, az erőszak és az előítéletek által okozott kegyetlenkedéseket” kapta Hédi Fried a közügyek terén kifejtett tevékenységért járó Palme-díjat.

“Nagyon sokat jelent számomra ez a díj. Nem értem pontosan, hogy miért én kaptam ezt a díjat, hiszen amit teszek, az nagyon természetesnek tűnik számomra, de igazán értékelem”

– nyilatkozta Hédi Fried a Dagens Nyheter svéd napilapnak a stockholmi Román Kulturális Intézet szerint.

1987 óta olyan embereknek ítélik oda a díjat, akik jelentősen hozzájárultak az 1986-ban meggyilkolt svéd miniszterelnök szellemi örökségének megőrzéséhez és a rasszizmus ellen, az emberi jogok érvényesítéséért, a békéért és a világ biztonságáért harcolnak.

Hédi Fried 1924-ben született Máramarosszigeten

A második világháborúban deportálták. Túlélte az auschwitzi és bergen-belseni koncentrációs táborokat, a háború után Svédországban telepedett le a Vöröskereszt meghívására. Öt biográfiai könyve jelent meg, melyből hármat román nyelvre is lefordítottak.

2015-ben Klaus Johannis államelnök a Románia Csillaga érdemrend lovagi fokozatával tüntette ki.

Előrehaladott életkora ellenére Hédi Fried aktívan részt vesz a holokausztra emlékező eseményeken, nem csupán Svédországban, hanem nemzetközi rendezvényeken is.

Forrás: Agerpres/Maszol.ro

Hanuka az egyik legszebb zsidó ünnep – A fény ünnepe december 12-20


HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét