Oltass, vagy ha elkapod a covidot, fizess! – Oltás, maszk, távolságtartás

Az egészségügyi dolgozóknak példát kellene mutatniuk azzal, hogy valamennyien beadatják maguknak az oltást a koronavírus ellen – mondta az InfoRádióban a Magyar Orvosok Szakszervezetének alelnöke, Daróczy-Gaál Ágnes, hozzátéve, a lakosság számára emellett részletesebb tájékoztatásra lenne szükség, hogy minél többen kérjék az oltóanyagot, mert egy covidos beteg napi intenzívágyas kezelése az egymillió forintot is elérheti.

Daróczy-Gaál: olttass!!!

„Akik dolgoztak covidos betegekkel vagy jelenleg is Covid-osztályon dolgoznak, azok 100 százalékban oltáspártiak, tehát ott semmiféle győzködés vagy ellentétes vélemény nem merül fel, a többi dolgozó körében sajnos vannak oltásellenesek vagy olyanok, akik tartanak attól, hogy csak egyféle, új technológiájú vakcina van. Sokan lehetnek, akik azt mondják, a régebb óta alkalmazott technológiával gyártott vakcinákban bíznak”

– részletezte Daróczy-Gaál Ágnes utalva arra, hogy az mRNS-technológiát most alkalmazzák először embereken, de nagyon ígéretes. Szerinte azok a (szak)emberek is be fogják magukat oltani, akik most bizonytalankodnak, ha már több féle oltás is hozzáférhető itthon. Nem csak a „pszichológiai” példamutatás miatt fontos az egészségügyi dolgozók átoltása, de fontos fertőzőforrások is lehetnek ők,
még ha nem is koronavírusos betegekkel dolgoznak; „igenis be kell magukat oltani”.

<<FRISS HÍREK>>

Az oltás elhárítása, nem szankcionálható

Hogy az embereket hogyan lehetne meggyőzni, arra azt válaszolta, akár egy ingyenesen hívható zöld szám, akár más tájékoztató felület is alkalmas lehetne, de bizonytalan abban, hogy kötelezővé lehetne-e tenni a védőoltást, a vakcináció „szankcionálható volna-e”.

„Érdekeltté kell tenni az állampolgárokat abban, hogy beoltassák magukat, megértetni velük, hogy milyen költsége van a kezelésüknek, ha megbetegszenek.
Ha valaki nem oltatja be magát, vegye számításba azt, hogy egy 2-3 hetes intenzív osztályos kezelést a saját zsebéből kell megfinanszíroznia, ami akár 14-21 millió forintra is rúghat. Ennek az információnak a fényében már nem biztos, hogy olyan sokan tiltakoznának az oltás ellen”

– ecsetelte Daróczy-Gaál Ágnes.

Arra a felvetésre, hogy e logika alapján az extrém sportolók egyes kezeléseit sem fedezheti a társadalombiztosítás, azt mondta, a magyar jogrendben van arra példa, hogy a fokozott kockázatvállalással járó magatartás lehetséges következményeit a jogalkotó kivette a tb által finanszírozandó körből.

„Ha egy siklóernyős a siklóernyőzés következtében balesetet szenved – hozott egy példát –, az ellátását akkor is magának kell állnia, ha fizet tb-t.”

Kétségtelenül  megfontolandó gondolat a doktornőé, különösen akkor, amikor az oltással csak elsősorban védjük magunkat, másodsorban azonban a környezetünket is.

Oltás, maszk, és távolságtartás,

sajnos az idei év szlogenje még szinte biztosan ez lesz.

Covid és a Városik Kurír.

Frissítés!

One thought on “Oltass, vagy ha elkapod a covidot, fizess! – Oltás, maszk, távolságtartás

  • Ez diszkrimináció, ezt kellene felfogni! Sajnos a legtöbb országot idióták irányítják, a legfőbb véleményformáló médiumok is idiótákat alkalmaznak! A lakosság 0,001 %-a hunyt el ebben a betegségben.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük