„Ahelyett, hogy hencegsz azzal, hogy te vagy a kereszténység utolsó bástyája, olvasd el a Bibliát…” – üzeni Iványi Gábor Orbán Viktornak

Iványi Gábor szerint ha kibírták az elmúlt tíz évet és lábon maradtak úgy, hogy amit lehetett, elvettek tőlük, nem adtak oda, ellenük kampányoltak, elvették vagy csorbították a jogaikat, akkor ebből is tanulniuk kellene és azt mondani, hogy nem szórakozunk velük, mert ilyen körülmények között is ugyanazt a munkát végzik. Nekünk nem célunk, hogy bárkinek bármi rosszat vagy kárt tegyünk, „őket is fogjuk a börtönben látogatni”, viszünk pokrócot is – mondta a MET vezetője a Klubrádióban.

Covid 19

Ahogyan arról beszámoltunk, Iványi Gábor is elkapta a koronavírust. A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség vezetője a rádióinterjúban azt mondta, az neki sose tetszett, hogy kimaradjon valamiből, ami nem jó, amikor embereket aggodalom tölt el. Nem szerette megúszni, amikor másokat elgázol a dolog, de ez nem azt jelenti, hogy örül neki, vagy szívesen van az ember ilyen betegséggel. Viszont a tünetek elkerülték, csak kis hőemelkedése volt. Más családtagjai kórházba kerültek, az összes tünet jelentkezett náluk. Azt tapasztalják, hogy ilyenkor a rossz is kicsit közelebb hozza az embereket.

Tavasszal senki nem volt fertőzött az Oltalom Karitatív Egyesület intézményeiben – mondja Iványi, most igen, és volt a munkatársak között is. Ugyanakkor a hajléktalanokat, akik nagyon “életszaggatta” emberek, „bátor, szabadtéri legények”, inkább elkerülte. Megható, milyen sok felajánlást kaptak, nem csökkent a felajánlási kedv.

Iványi Gábor hálás annak, aki világgá kürtölte, hogy feleségével elkapták a betegséget, mert így, akit vigasztalt, azzal úgy beszélhetett, hogy az illető tudta, ő is ismeri ezt a szörnyű helyzetet.

Amikor tehette, találkozott a munkatársaival, elment idősotthonokba, oda is, ahol a legtöbb lakót veszítették el, de sajnos a 90 év fölöttiek közül többen meghaltak. Említett egy 99 éves bácsit, aki az adventi időszakban még együtt táncolt a nővérekkel.
A legnagyobb szükség arra lenne, hogy megváltozzon a politikai helyzet; távozzanak azok, akik akadályozzák a helyettük elvégzett munkát.

“Ettől mindig egy kicsit megáll az eszem, hogy az ember átvállalt feladatot végez, és nem tőlük kaptuk ezt”

– fogalmazott. Rengeteg tapasztalatot gyűjtöttek, 1979 óta bejelentett formában dolgoznak, és kicsit ebből nőtt ki az Oltalom az 1988-ban.

Ezt a tapasztalatot a normális kormányok értékelték, mert azt tanítják a Wesley János főiskolán, hogy nincs feladandó ügy, csak legfeljebb módszert kell váltani. Ezért a náluk végzettek szépen, csendben, szakértelemmel teszik a dolgukat

– teszi hozzá.

Iványi Gábor szerint ha kibírták az elmúlt tíz évet

és lábon maradtak úgy, hogy amit lehetett, elvettek tőlük, nem adtak oda, ellenük kampányoltak, elvették vagy csorbították a jogaikat, akkor ebből is tanulniuk kellene és azt mondani, hogy nem szórakozunk velük, mert ilyen körülmények között is ugyanazt a munkát végzik.

Nekünk nem célunk, hogy bárkinek bármi rosszat vagy kárt tegyünk, „őket is fogjuk a börtönben látogatni”, viszünk pokrócot is

– mondta.

Az interjúban arról is kérdezték, hogy mi történne, ha odamenne hozzá Orbán Viktor 2022-ben egy esetleges választási vereség után. Iványi azt mondaná neki,

sajnálja, hogy most akar leülni vele beszélni, amikor már nincs igazán tétje, mert ez így nem bátor és nem férfias dolog. De azért elmondaná, hogy ha legközelebb hasonló helyzet adódik, mi az, amit nem szabad megtenni.

Nem szabad mások jogait elvenni, visszamenőlegesen törvénykezni.

Nem szabad olyan gazemberségeket beleírni az ország legfontosabb törvényébe, hogy a rendőr háromszori felszólítására takarodnia kell egy hajléktalannak a turisták számára fenntartott belvárosból, és ha ez nem történik meg, akkor börtönbe is mehet. Vagy nem szabad büntetőtáborszerű körülmények között tartani gyerekeket és a szüleiket, csak azért, mert elmenekültek a szülőföldjükről, ahol bombázták a házukat. Ezek pogányságok, és nem azért nem szabad ilyeneket tenni, mert a fejlett nyugaton már nem járja, ugyanis ott se veszik igazán komolyan az alapelveiket. Iványi szerint paródia vagy komédia volt, amit a Fidesz-kormánnyal csináltak, csak hogy legyen uniós költségvetés.

Ilyen dolgokat lelkiismereti okoknál fogva nem teszünk meg, és közben nem játsszuk el, hogy mi vagyunk a keresztények

– fogalmazott Iványi Gábor.

A kereszténység nem a nyugati világban, politikai megfontolásból létrejött érvrendszer, amellyel ütünk ellenfeleinken, hanem egy zsidó történet, egy olyan nép hagyományába épülve, amelyik azért rítt ki a környezetéből, mert a többi között azt hirdette, hogy nem bánhatunk akárhogy a menekültekkel, vagy azokkal, akik büntetőeljárás alatt vannak, vagy akár az állatokkal se. A Biblia nem szabályok gyűjteménye, hanem az élet használati utasítása.

Iványi azt mondaná Orbán Viktornak:

„ahelyett, hogy hencegsz azzal, hogy te vagy a kereszténység utolsó bástyája, olvasd el a Bibliát, mert nem olvastad, különben nem tettél volna olyan dolgokat, amelyek szöges ellentétben vannak vele”.

Forrás

hó

A Banánköztársaság rovatban megjelenő írások nem minden esetben képviselik portálunk véleményét.

2 hozzászólás

  • 2020.12.27 - 12:05
    Közvetlen hivatkozás

    T. IVÁNYI ÚR. Reméljük, hogy büszke múljára, és bátor marad jovőjére, mert mi Jézussal egy úton vándorolunk, velük az ISTEN. ( az “eltevedtek” színe előtt talán megszólalnak )

    Válasz
    • 2020.12.27 - 19:06
      Közvetlen hivatkozás

      Tökéletesen igaza van Iványi Gábornak.
      Orbán, mint a kereszténység utolsó bástyája?!
      Orbán kb annyira keresztény, mint egy marék molylepke. Egy igazi keresztény nem csal,nem lop, nem hazudik, és nem önző. Orbán rendkívül önző ember, mert aki a saját hobbijára képes a nép vagyonából százmilliárdokat elsz@rni, mikor száz fontosabb helye lenne ennek a pénznek, az nem is csak önző, hanem gazember is. A köz,és EU-s pénzeket úgy szórja, mintha az övé lenne. Várjuk már nagyon’22-t, mert orbán ámokfutásának, látszatkormányzásának véget kell vetni

      Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük