Olvasgasson Orbánt! Olvasgasson Matolcsyt! Mindjárt megérti, miért tartunk ott, ahol tartunk

Ismét erőt vett rajtam rossz szokásom, amúgy nagyjából találomra információkat gyűjtögetek a neten, hogy megértsem saját, nemkülönben közös európai dolgainkat. De kezdek rájönni, hogy ez tiszta, ép elmével valószínűleg nem lehetséges. (Már ha nekem valamely avatott elmeorvos igazolná, hogy amúgy magamnál vagyok, ha megkísérlem felelős politikusok állításait egymással és a tényekkel szembesíteni.)

A neten rábukkantam Orbán Viktor nyilatkozatára,

(a honi portál a német Focus Online anyagából idézi a miniszterelnököt) amelyben jobbára a járvány elleni védekezésről, a vakcinák közös európai és nemzeti magánbeszerzéseiről faggatják, s természetesen az EU veszít. De az igazán érdekes mondatok e kérdéskör után következnek.

A riporter emlékezteti Orbánt,

hogy számos kormány szerint Európa csak egyesült erővel állhatja a versenyt Amerikával, Oroszországgal és Kínával. Ezzel szemben Orbán azt vallja, hogy Oroszország és Kína sokkal inkább “nagy lehetőség Európának”, ezért “keresnünk kell az együttműködés érdekeinket szolgáló formáit”.

Eddig jó. De most jön a vastagja….

A magyar miniszterelnök szerint Nyugaton

“túlságosan a szocializmusra emlékeztető gazdaságpolitika”

érvényesül. Azt mondja (és tudjuk, ő soha nem hazudik!):

nálunk, Közép-Európában jól mennek a dolgok, a gazdasági adatok kitűnőek, az államháztartás a legnagyobb rendben van, a munkaközpontú politikánk csaknem teljes foglal-koztatottságot eredményezett és jól haladunk a digitalizációval. Nyugaton adóemelésekkel, a beruházásokat és a vállalkozásokat hátráltató bonyolult szabályokkal fűszerezett, amolyan szocialista gazdaságpolitika érvényesül. Az EU-nak sokkal erősebben kellene törekednie versenyképességének javítására, de sajnos súlya csökken a globális gazdasági teljesítményben, ami aggodalommal tölt el bennünket.

Az egyelőre nem tudható, hogy a német ajkú olvasó miként reagál erre a páratlan önbizalomra valló katyvaszra,

de a magyar nyelvű portálokat nézegetve ki-ki rábukkanhat Matolcsy György MNB elnök legfrissebb írására, amely némiképpen azért másként értékeli a világot, s benne Magyarország dolgait.

“Miért is ne ismerhetnénk fel azt, hogy az észtek mintegy 2,5-szer jobbak voltak nálunk a 2020 előtti évtizedben? Miért is ne keresnénk ezért a módját annak, hogy miképpen követhetnénk az észt mintát?

-írja a szerző, s amit a továbbiakban említ, bizony eléggé meghökkentő lehet például a magyar kormánysajtóból tájékozódó ártatlan honfiaknak.

„A 2009 utáni és 2020 előtti évtizedben Észtország az EU-átlag 64,6 százalékáról közel 84 százalékra zárkózott fel, ezzel közel 20 százalékponttal közeledett a fejlett európai országok szintjéhez. Csak Litvánia volt még náluk is sikeresebb, ők 56,9 száza-lékról jöttek fel szintén 84 százalék közelébe, így mintegy 27 százalékpontot hoztak be korábbi lemaradásukból. Románia a harmadik helyezett a 9 kelet-közép-európai országból, ők a 2009-es 52,2 százalékról 70 százalék közelébe emelkedtek fel 2019 végére. Lettország 16 százalékponttal, Lengyelország 13 százalékponttal közeledett az EU átlaghoz. A hatodik helyen áll e rangsorban Magyarország, majd Csehország, mindketten 10 százalék alatti felzárkózási teljesítménnyel. Közép-Európa két eurózónás gazdasága közül Szlovénia igen szerény mértékben, 2,4 százalékponttal közele-dett, Szlovákia azonban mínusz 2 százalékpont körüli mértékben távolodott az uniós átlagtól.
…Magyarország számára az észt példa sok tanulságot kínál. …Erős jövőkép kell, jó stratégia, teljes digitális átmenet, magas beruházási ráta, tartósan dinamikus terme-lékenység-növekedés, bérfelzárkózás, a külföldön dolgozók hazahívása, alacsony ál-lamadósság, erős technológiai szektor, sok innováció és világszínvonalú egyetemek. Mi lenne, ha tényleg belevágnánk?“

– írja befejezésül Matolcsy György

Minek, elnök úr!

Ön nem olvassa a miniszterelnök nyilatkozatait? Nem tudja, hogy nálunk, Közép Európában milyen kitűnő a gazdasági és pénzügyi helyzet, a Nyugat pedig jóformán a tönk szélén tántorog és súlyos versenyképességi hátrányban van? A jövő Kínáé és Oroszországé?!

Nekem úgy tűnik, valaki itt téved vagy/és hazudik

Ellenőrzésképpen KSH statisztikákat, európai és világbanki kimutatásokat, esetleg például GKI elemzéseket is kellene naphosszat böngészni, de egy magyar átlagnyugdíjasnak elegendő, ha sovány bukszájával elmegy a szupermarketbe bevásárolni, s meglátja, hogy forintocskái aznap is kevesebbet érnek, mint egy héttel korábban.

Sokan közöttük rendületlenül hisznek Orbán Viktornak, s a köztévén is látják, milyen jól megy nekünk, magyaroknak itt Európa közepén, de titokban talán mégis azt gondolják: tíz évvel korábban jobb lett volna az észt utat követni.

De végül hogyan is lesz ebből itt kibontakozás és felzárkózás? Ha vagy Orbán Viktor vagy Matolcsy György (vagy mindkettő) hivatali idejének napjai meg vannak számlálva.

Daniel Asor

 

Asor rabbi

A Banánköztársaság rovatban megjelenő írások nem minden esetben képviselik portálunk véleményét.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük