Telex: olyan a hangulat a kaszinókban, mintha nem lenne járvány!

A kaszinók – ellentétben más vendéglátóhelyekkel – a mostani lezárások idején is nyitva tarthatnak, ezt a kormány egyszerűen azzal indokolja, hogy ezek nem vendéglátóhelyek.

A riportból az derül ki, hogy valóban, nem árulnak például italokat helyben fogyasztásra – ezt azonban nem úgy oldják meg, hogy

a kaszinózók nem fogyaszthatnak, hanem úgy, hogy nem vásárolhatnak, az italok, kávé ingyen elérhető a helyen.

Ez annál is aggasztóbb, mivel ivás közben nyilvánvalóan nem hordják a maszkot

Budapesti kaszinóba tért be a Telex munkatársa, aki olyan hangulatot tapasztalt odabenn, mintha nem is lenne járvány. A lap szerint 80–120 vendég tartózkodott nagyjából 150 négyzetméteren, akikre senki sem szólt rá, ha az orruk alá csúszott a maszkjuk, vagy az álluk alá tűrve viselték. A lap egy belső felvételt is bemutatott az ott talált állapotokról.

A cikk szerint a kaszinóba egy 30 év körüli férfit maszk nélkül is beengedtek

Míg az éttermek, állatkertek vagy a szórakozóhelyek zárva vannak a járványügyi korlátozások miatt, addig a kaszinók nyitva tarthatnak, mert nem minősülnek vendéglátóipari egységnek

– emlékeztettek a cikkben, megjegyezve: csak úgy lehetnek nyitva, ha betartják a járványügyi védelmi intézkedéseket.

A Telex megkereste a Budapesti Rendőr-főkapitányságot, hogy megtudja, tavaly szeptember óta hányszor ellenőrizték a járványügyi védelmi intézkedések betartását a kaszinókban. A hatóság azt közölte:

erről nem vezet statisztikát.

Hozzátették viszont, hogy

„folyamatosan ellenőrzik a védelmi intézkedések betartását, és jogsértő cselekmény észlelése esetén megteszik a szükséges intézkedéseket”.

A Blikk is készített helyszíni riportot egy kaszinóban nemrég. Az újságíró beszámolója szerint a szükséges védőtávolságot sem lehetett betartani a helyen, annyian voltak.

vakcina, figyelmeztetés

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük