Állambátyó fogta a kosarát és bevásárolt: a ceh, amit Ön fizet: 2 milliárd 589 millió forint! Ezt vette a „szentünk”!

A Nemzeti Atlétikai Központ megvalósításához szükséges ingatlanok vásárlására 2 milliárd 589 millió forintot különített el a kormány, a jövő évi költségvetésből.

Új évi meglepi

2020 utolsó napján, a nagy zűrzavarban talán elkerülte sokak figyelmét, de Tüttő Kata beszámolt egy, a budapestieket igencsak keményen érintő orbáni meglepetésről: nevezetesen arról, hogy miután kormány korábban megtiltotta az önkormányzatoknak, hogy bármilyen díjat emeljenek, még az infláció mértékével sem emelkedhet semmi

egy éjszaka alatt megemelik az agglomerációs közlekedés díját 27%-kal. ( 6,5 milliárdról 8,3 milliárdra). Ez az a pénz, amit a Főváros fizet az Államnak az agglomerációs busz és HÉV járatok miatt.

Hogy miért?

mert nőttek a kiadásaik, azt meg kell téríteni.

Erre futja….: 2.589 közmillió, csak telekre!

A Magyar Közlönyben megjelent határozatben a kormány a telkeknek legfeljebb a független szakértő által meghatározott forgalmi értéken – per-, teher- és igénymentesen – az állam javára történő megszerzésével értett egyet. A Napi.hu korábbi híre szerint

a kormány összesen 204.000.000.000.- közforintot különít el a 2023-as budapesti atlétikai világbajnokságra épülő új stadion építésére és a kapcsolódó infrastrukturális fejlesztésekre.

Az új stadion a Rákóczi híd mellett, a IX. kerület, Kvassay zsilip melletti telken, a Vituki volt telepén épül fel – ez a helyszín szerepelt az Orbán-kormány korábbi, 2024-es budapesti olimpia megrendezéséről szóló pályázatban is.

Csak nem Mészáros, „vagy ahhoz hasonló”?

A negyvenezer férőhelyes atlétikai stadiont a Puskás Arénát is építő vállalkozói kör húzhatja fel (fővállalkozóként a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó ZÁÉV Építőipari Zrt. és a Paár Attila WHB-csoportjához tartozó Magyar Építő Zrt.), az augusztus végi információ szerint nettó 150 milliárd forintért. A stadion tervezésre ötmilliárdot, az előkészítésre, bontásra hatmilliárdot már elköltött az állam.

Hofi

One thought on “Állambátyó fogta a kosarát és bevásárolt: a ceh, amit Ön fizet: 2 milliárd 589 millió forint! Ezt vette a „szentünk”!

  • Kiváncsi vagyok, hogy, ’22 után vajon mi lesz ezzel a sok teljesen felesleges stadionnal, ilyen-olyan sportcsarnokkal,mittomén milyen sportlétesítményekkel. A fenntartásuk is irgalmatlanul sok pénzbe kerül. Tényleg ezekre van most szükség? Ennyire rendben van minden ebben a végtelenségig lepusztított, lerabolt országban? ’22-ben orbán reményeink szerint elhúz, a sok drágafenntartású stadion meg marad. Vajon ezeket majd lebontják, és a helyüket sóval hintik be? Ceaecescu egy stadiont építtetett, ma már az enyészeté. Itt is ez lesz?
    Európa majd’ utolsó országa lettünk orbán 11 éve alatt. Ennyire futotta orbánnak, szegényország vagyunk. Hol van a világon még egy ilyen birka nép, amely hagyja, hogy a miniszterelnök a saját hobbijára száz és százmilliárdokat sz@rjon el? De úgy tűnik, ez már a végjáték. Valószínűleg orbán is sejti, hogy eddig volt, végre észbekapnak az emberek. De még nyomorít az önkormányzatokon, mert az infantilis bosszúja erre készteti. Ehhez az emberhez egy csapat pszichiáter is kevés lenne, hogy megpróbálják rendbetenni a fejét.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük