Connect with us

Kerítésen innen

„Öngyilkos küldetés ma bátornak, merésznek, harcosnak lenni”

"Öngyilkos küldetés ma bátornak, merésznek, harcosnak lenni"
Megosztás

Hosszú-hosszú évek harcos munkája, megszámlálhatatlan kiállás és végtelen szolgálat az, amit az igazságért, a közjóért tettem azzal a hittel, hogy az igazság mindig győzedelmeskedik. Hátszél, bázis és támogatás nélkül szembe szállva az aktuális hatalommal, emberekkel – olvasható Hidvégi-B. Attila, a romnet.hu főszerkesztője közleményében.

A Városi Kurír a portál hozzájárulásával több tényfeltáró írást szemlézett az oldalról. A kialakult helyzetben közreadjuk felhívásuk zanzáját, a teljes anyagot itt olvashatják.

„A Szabadság ára!

Segítségért a bajban!

Tömörebben, tényszerűen:
Az igazságért, a tényszerű és hiteles tájékoztatásért folytatott küzdelmünkben az utóbbi hetekben két bírósági pert vesztettünk, amelynek jelentős költsége veszélybe sodorta működésünket, fennmaradásunkat, létezésünket. Egy, általunk közölt cikkért elmarasztaltak, majd 3 héttel később betűre pontosan ugyanazon kereset alapján egy másik (nem roma) szerkesztőséget jogerősen felmentettek. Egy másik, büntetőperben rágalmazásér jogerősen bűnösnek mondtak ki, mert az ORÖ volt gazdasági vezetőjével kapcsolatban azt mertük leírni, felelős lehet az eltűnt sok tízmillió forintért. Bár kértünk, de nem kaptunk segítséget a jogvédelemmel foglalkozó civil szervezetektől, ügyvédeiktől, így magunkra maradtunk. Eloszlatva a kétségeket: nem kapunk és nem kaptunk támogatást sem a kormánytól, sem Sorostól, sem Farkas Flóriántól, sem pártoktól, pártpolitikusoktól.

Bízva követőink, olvasóink jószándékában, és azokban, akik fontosnak, értékesnek tartják munkánkat, aktivizmusunkat, arra kérjük, szerény anyagi támogatásukkal segítsenek túlénünk ezt a válságot! Hogy tovább tudjunk küzdeni a korrupció, az elnyomás és a kiszolgáltatottság, a közbizalomra érdemtelen politikusok és közszereplők ellen!

Segítőkészségük számunkra most A Szabadság ára!

Hidvégi-B. Attila”

(forrás: romnet.hu)

Orbán nekiment a cigányságnak- A RomNet visszavág

Az ORÖ-elnök esete a vízzel és a borral – ő a borra szavazott

Újabb fejezet a Országos Roma Önkormányzat című szappanoperából

Kirúgták az ORÖ hivatalvezetőjét

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük