Connect with us

Blogbazár

Online párbeszéd: Te mire költenéd az uniós forrásokat?!

kerdoiv
Megosztás

Az ENSZ közgyűlésének egyik korábbi döntése értelmében szeptember 15-e a demokrácia világnapja, amelyet immár tizenegy éve világszerte megünnepelnek.

Konzultáció = online párbeszéd….

Ujhelyi István szokásos vasárnapi levelében így ír:

„Fontos dátum ez, amelyet a Fidesz-kormány persze láthatóan nemhogy nem ünnepel, de cselekedeteivel és bűntetteivel látványosan semmibe is veszi mindazt, amiről a demokratikus államberendezkedés, egy demokratikus köztársaság szól.

Jelképes, hogy éppen ezen a napon indítjuk útjára azt az online párbeszédet, vagyis konzultációt, amely az uniós források szabad felhasználása kapcsán várja a választók javaslatait és véleményeit. Az igazi demokrácia egyik legfontosabb eleme, hogy szabad önkormányzatok szabadon döntenek saját közösségük ügyeiről, saját környezetük fejlesztéséről. Jelenleg a narancsuralmi kormány az elérhető uniós források jelentős részét nem a szükség, hanem a kiépített hűbéri rendszer és a rokonság étvágya szerint osztja el.

Éppen ezért kiemelt vállalásunk,

hogy a következő hétéves uniós költségvetésben minél több olyan forráslehetőséget biztosítsunk, amelyet a szabad önkormányzatok a kormányzati kényszerek nélkül, közvetlenül pályázhatnak meg. Erre komoly esély mutatkozik, különösen azután, hogy tárgyalásaink során Frans Timmermans, az Európai Bizottság jelenlegi és leendő első alelnök világossá tette: változtatni fognak a szabályokon annak érdekében, hogy a jelenleginél több közvetlen uniós forrás legyen lehívható.

A mai napon útjára indítottam tehát azt az internetes kérdőívet,

amelyen bárki javaslattal, kezdeményezéssel élhet azzal kapcsolatban, hogy saját lakókörnyezetében, saját településén mire és miként fordítana közvetlen uniós forrásokat.

„Te mire költenéd?”

– erre várjuk a magyar választók javaslatait az ujhelyi.eu/forras oldalon, hogy az így kialakuló kívánságtérkép alapján érdemben és célzottan tudjunk lobbizni a következő időszakban a közvetlen uniós támogatásokért. Európai parlamenti képviselőként azt vállaltam az ellenzéki, szabad városokat építő polgármesterek és jelöltek felé, hogy aktív és sikeres lobbistájuk leszek az európai intézményekben. Ez a NER lebontásának első lépcsője, amelyet a demokrácia világnapján a mai napon meg is teszünk.”

Ujhelyi István

Szerző

3 hozzászólás

3 Comments

  1. cikicakk55

    2019.09.15 16:07 at 16:07

    Én felemelném az orvosok,egészségügyi dolgozók,tanárok fizetését. Megemelném a minimálbért,de úgy,hogy az tényleg annyi is legyen,ne csak a közvélemény kutatások szerint. Új tantervet készíttetnék az iskoláknak kizárólag pedagógusok bevonásával. Újra behoznám a lakásprogramot a fiatal házasoknak. Úgy nevezett albérlők házára gondoltam,természetesen reális havi díjjal( nem olyannal,mint a mostani albérleti árak.) A fiatalok a lakbért egyben törlesztő részletre is fordíthatnák és minden gyermek után csökkenne a lakás ára. Megszabnám a fizetési határokat. Nem lehetne olyan,hogy egy bankár milliókat keressen,vagy politikus mások meg a belüket kidolgozva is épp csak megélnek a fizetésükből. Az elvett földeket vissza adnám a gazdáknak és az Uniós pénzből támogatnám a mezőgazdaság fellendítését.Rengeteg dologra lehetne költeni az uniós pénzt,de egy sincs olyan közte amire jelenleg költik.

  2. Zàrits Sàndor Albertne

    2019.09.16 08:34 at 08:34

    Az Egèszsègūgyre,oktatàsra,szociàlis lakàsokra,a mezőgazdasàg,àllatyenyèsztèsre,viràgozzèk mint hajdanàban,az emberek jòlètere.Nagyon viccesnek tartom,daests tomika jelölèsèt.Timmermans urat szrrettūk volna Ursula helyètt.

  3. Pingback: Szijjártó: most vesszük át az Európa Tanács elnökségét! - Városi Kurír

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük