Connect with us

Kerítésen innen

Mészáros Lőrinc (?) benyeli az országot – Giga lenyúlás készülődik

horvátország,
Megosztás

Hat érdekeltséget olvaszt magába az Opus Global az első fél évben – jelentette be a tőzsdei cég csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján. Az Opus Global Nyrt. igazgatósága a várhatóan június végéig lezáruló folyamat eredményeként, üzletrészek apportjával közvetlen és közvetett tulajdont szerez Mészáros Lőrinc, valamint a Status Energy Magántőkealap érdekeltségében lévő vállalatokban.

A kis gömböc táplálkozik

Előzetes becslések szerint a tranzakciók eredményeként az Opus saját tőkéje 75 milliárd forint fölé is nőhet, miközben a vállalat az új vagyonelemekkel kiegészülve a BÉT egyik meghatározó ipari és termelő vállalatává fejlődik.

A tájékoztatás szerint a tranzakciósorozattal, nem vagyoni hozzájárulás formájában az Opus Global Nyrt. tulajdonába kerül a Mészáros és Mészáros Ipari és Kereskedelmi Kft. 51 százalékos üzletrésze, az R-Kord Építőipari Kft. 51 százalékos üzletrésze, a Visonta Projekt Kft. 51 százalékos üzletrésze, a Kall Ingredients Kft. további 24 százalékos üzletrésze, a Mátrai Erőmű Zrt. 20 százalékos üzletrésze és a Geosol Kft. 51 százalékos üzletrésze.

A tájékoztatás szerint a Mészáros Lőrinc többségi tulajdonában lévő Mészáros és Mészáros Kft., valamint az R-Kord Kft. új holdingvállalatba szervezi befektetéseit. A profiltisztítást követően a tranzakcióban érintett két társaság kizárólag építőipari, vasútépítési tevékenységeit tartja meg, illetve erősíti a jövőben. Az Opus Global a tőkeemelésben érintett társaságokban azok átszervezést követően szerez többségi tulajdont.

A Visonta Projekt Kft. 51 százalékos üzletrészével kapcsolatban azt közölték, hogy a Mészáros és Mészáros Kft., valamint a Duna Aszfalt közös tulajdonában lévő 30 milliárd forint beruházással épülő búzakeményítő üzem építése 2017 tavaszán kezdődött a Mátrai Erőmű ipari parkjában. Az évente 250 ezer tonna gabona feldolgozására alkalmas gyár várhatóan 2018. októberi próbaüzemmel kezdi meg működését, 256 munkavállalót foglalkoztatnak majd, a munkatársak felvétele megkezdődött.

Tovább is van mondjuk még

A Kall Ingredients Kft. további 24 százalékos üzletrészének megszerzésével az Opus 30 százalékra növeli részesedését a 45 milliárdos zöldmezős beruházással épült, 750 munkavállalót alkalmazó tiszapüspöki üzemben. A gyárban GMO mentes kukorica felhasználásával évente több mint félmillió tonna izocukrot állítanak elő.

A Mátrai Erőmű Zrt. 20 százalékos üzletrészéről közölték: tavaly decemberben jelentette be az Opus Nyrt., hogy az érdekeltségében lévő alapkezelő Status Energy Magántőkealapja, valamint a cseh Energetický a Průmyslový Holding által alapított közös vállalat vásárolja meg a Mátrai Erőmű Zrt. többségi, 72,62 százalékos tulajdonrészét. A most bejelentett tőkeemeléssel az Opus megszerzi a magyar-cseh közös vállalatban 50 százalékos tulajdonnal rendelkező (a Status Energy Magántőkealap 100 százalékos tulajdonában lévő) Status Power Invest Kft. 55,05 százalékos üzletrészét. Ezzel az OPUS már nem csupán befolyással, hanem 20 százalékos közvetett tulajdonnal is rendelkezik majd a Mátrai Erőmű Zrt.-ben.

A Geosol Kft. a Mátrai Erőmű ipari parkjában működik, és az Opus érdekeltségében lévő alapkezelő magántőkealapja, a Status Energy felvásárlása alatt áll, a tulajdonában lévő Geo Invest Kft.-n keresztül. Az ügylet a hazai és nemzetközi versenyhatósági vizsgálatokat követően zárul. A bejelentett tőkeemelés során az Opus Global Nyrt. nem vagyoni hozzájárulásként a Geo Invest Kft. 51 százalékos üzletrészének apportjával, ezzel azonos mértékű tulajdont szerez a Mátrai Erőművet alternatív tüzelőanyaggal – többek között biomasszával – ellátó Geosol Kft.-ben.

A részvények kereskedését csütörtökre felfüggesztették

A nem vagyoni hozzájárulás formájában az Opus Global tulajdonába kerülő üzletrészek előzetes felértékelésére a társaság nemzetközi szakértőket kér fel. Az értékbecslések során meghatározott piaci érték ismeretében, az Opus az egyes üzletrészek ellenértékét azonos feltételekkel, új részvények zártkörű forgalomba hozatalával egyenlíti majd ki. Az ilyen módon végrehajtott alaptőke emelések során a társaság igazgatósága az új részvények kibocsátási értékét az apportok időpontjától függetlenül az eddigi gyakorlatlanak megfelelően a döntést megelőző nap (2018. február 13.) záróárfolyamán, 611 forinton rögzítette. A részvények kereskedését csütörtöki tőzsdenapra felfüggesztették, az árfolyam a felfüggesztés előtt 630 forint volt. A részvények kereskedését délután 14 órától visszaállították, a részvény több, mint 11 százalékkal 700 forintra erősödött és a kereskedés első perceiben tovább emelkedett az árfolyam.

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó

Mészáros Lőrinc, aki Orbán Viktor vagyonát gyűjti

Szerző

3 hozzászólás

3 Comments

  1. László Bedécs

    2018.02.15 15:00 at 15:00

    A stróman polip.

  2. István Scheffer

    2018.02.15 16:31 at 16:31

    Pénzmosoda ? A kétes szerzemények értékesítése ? vagy mi ?

  3. Abonyi László

    2018.02.16 17:12 at 17:12

    idióta lúzer firkászok… fogalmatok sincs az egészről..

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük