Óra alatt szakadt a gyerekekre az álmennyezet egy budapesti iskolában!

Az eset péntek délelőtt történt a tanítási óra alatt a Boldog Adolf Kolping Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnáziumban a budapesti Huba utcában. Az intézményigazgató a hírt megerősítette, de “a fenntartó kérésére nem áll módjukban további információt adni” – tudósított a Telex.

Amit egyelőre tudni lehet….

Tanóra alatt szakadt le az álmennyezett a Huba utcai Kolping Katolikus Általános Iskola és Gimnázium egyik tantermében péntek délelőtt – a Telex értesülését az intézmény igazgatóhelyettese is megerősítette. Elmondása szerint

az álmennyezet lassan kezdett el ereszkedni, ezt a tanár és a diákok időben észlelték, és el tudták hagyni a termet, személyi sérülés nem történt, bár „sokan megijedhettek”.

Az eset okait még vizsgálják.

“A fenntartó” titkolódzik?

A portál forrása szerint sérülések is történtek (ezt az igazgatóhelyettes cáfolta), a gyerekek pedig nagyon megijedtek.

További kérdéseket küldtek az esettel kapcsolatban az intézményvezetőnek, és az iskola fenntartójának, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Katolikus Iskolai Főhatóságának is. Az iskola közölte, a fenntartó kérésére nem áll módjukban további információt adni. Ha mégis tájékoztatnak, frissítjük a cikket.

Kövesse cikkeinket a Google Hírek-en!

Emlékeznek?

Az eset nem egyedi. Szeptember elején Gémesi György, Gödöllő polgármestere számolt be közösségi oldalán a Török Ignác gimnáziumban történtekről:

Az itt látható képek csak töredékét képezik annak amik készültek az elmúlt napokban az iskoláról . A hozzám eljuttatott kis videó felvételen látszik, hogyan rugdossák le az azbeszt tartalmú palákat miközben a tanulók az épületben tartózkodtak.

Gémesi szerint a tanárok, amikor tehetik, „kimenekülnek” az épületből, és a közeli parkban tartják meg a tanórákat. Erről az intézmény egyik pedagógusa, Tarnai Katalin így számolt be: 

„Nem ragozom , a helyzet több mint botrány”.

Akkor a Dunakeszi Tankerületi Központ igazgatója, Szabóné Forgács Gabriella az alábbi közleményt juttatta adta ki:

A Gödöllői Török Ignác Gimnáziumban a tetőbontási munkálatok szeptember 12-én kezdődtek meg, védőtávolságon belül tanulók az épületen belül sem tartózkodtak, illetve az intézményben keddtől rendkívüli szünetet rendelt el az intézmény vezetője, így a munkálatok az üres épületen folytatódtak. A palabontás az épületen a héten befejeződött, a munkálatok alatt elvégzett légtér mérés pedig igazolta, hogy a bontás során a levegőben nem volt egészségkárosító koncentrációjú szállórost. A felújítást mind a katasztrófavédelem, mind a munkaügyi hatóság vizsgálta, megállapításaik alapján az épületben tartózkodó tanulók nem voltak veszélyeztetve. Hamis az az állítás, hogy a nyári hónapokban nem végeztek érdemi munkát az épületen, hiszen a szeptemberi tanítás kezdetéig megtörtént az épület oktatási szárnyán a teljes tetőbontás, a tantermek egy részének ablak- és világításcseréje, valamint a külső szigetelés is megkezdődött. Az sem helytálló, hogy nem készült forgatókönyv a kivitelezés idejére, az intézmény vezetője és a tankerület folyamatos kapcsolatban áll a vállalkozóval, így a kivitelezés ütemtervével és a napi előrehaladással kapcsolatos információk minden fél számára ismertek. Az önkormányzat képviselője állandó meghívottja a heti helyszíni egyeztetéseknek, így a felújítási munkálatok előrehaladásáról az önkormányzat minden információval rendelkezik, az egyeztetési lehetőség eddig is biztosított volt a polgármesteri hivatal számára. A tankerület javaslatot tett az intézmény számára, hogy az oktatásból időlegesen kieső egy-egy tanterem helyett más helyszínen biztosítja az órák megtartását, de a gimnázium igazgatója ezzel a lehetőséggel nem kívánt élni.