Connect with us

Ez a nap

Óránként 25 millió forintot kap a Századvég a migráció kutatásáért

Szazadveg
Megosztás

Újabb 1,1 milliárdért kutathatja a Századvég, hogy mit szólnak a többi uniós tagállam polgárai a menekültekhez, kétszázötvenmillióért pedig, hogy hogyan látják saját helyzetüket és jövőjüket a hazai idősek. A hamarosan megkötendő szerződésekkel már 9 milliárd felé közelít a kormányközeli szervezet 2014 óta elnyert megbízásainak összege.

A fejlesztési tárca 2015 végén újabb 790 millió forintos szerződéssel egészítette ki azt az önmagában is brutális összegű, négy évre több mint bruttó 6 milliárd forintos tanácsadói szerződést, amelyet alig két hónappal korábban kötött a Századvég Alapítvány és a Századvég Gazdaságkutató konzorciumával. Úgy tűnik, ez sem volt elég.

Az NFM kormany.hu-ra feltöltött friss dokumentumai szerint ugyanis most azonos feladatra kaphat újabb megbízást a cégcsoport, ezúttal nettó 905,5 millió forint + áfa, vagyis bruttó 1,149 milliárd forintért.

Napi 20 millió 8 héten át – a hülyének is megéri

A két korábbi és a mostani kiegészítés díjazása összesen 2,71 milliárd forintra rúg, vagyis az eredeti, 6 milliárdos alapszerződéssel együtt már az időközben becsúszott néhány tízmilliós „kis” szerződések nélkül is 9 milliárd felé közelít a kormányközeli think tanknek adandó megbízások összege.

A friss kutatásnak egyébként a tartalma is nagyjából megegyezik majd a korábbiakkal: az EU 28 tagállamában országonként ezer főt kérdeznek meg különböző kérdésekről, majd a tapasztalatokat 20 oldalas összefoglalóban értékelik ki.

(Forrás: hvg.hu)

Kapcsolódó:

Soros György démonizálja Orbán Viktort!

Szerző

1 Comment

1 Comment

  1. baviki

    2018.01.23 14:08 at 14:08

    És mennyibe kerülne, ha felső korlát nélkül betelepülő migránsokra költenék a pént? Ott még a másodlagos következményekkel is számolni kellene!

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük