Connect with us

Kerítésen innen

Orbán, a „hvcs”: a CEU Budapesten maradhat úgy, ahogy Weber feltételül szabta

Megosztás

Nem lehet jó ma Fidesz-vuduzottnak lenni! Rá kell döbbenjenek, hogy bálványuk mégsem olyan helyi vagány csávó, (hvcs) mint amilyennek hitték. Persze biztosan kitalálnak majd egy frappáns magyarázatot, például, hogy annyira nagy ember a „srác”, (bácsi) hogy még ezt is megteszi, ha a haza érdeke úgy kívánja.

Orbán teszi, amit mondtak neki

Kedden levelet írt Orbán Viktor a bajor kormánynak, amelyben a magyar kormány nevében biztosította őket arról, hogy a Manfred Weber által felvázolt konstrukcióban biztosítottnak látja a CEU működését és maradását Budapesten – számolt be róla a 444.

Florian Herrmann kancelláriaminiszter egy német lapnak azt nyilatkozta Orbán leveléről, hogy abban a miniszterelnök garantálta a CEU szabad működését, és ez szerinte már a békülés egyértelmű jele.

Manfred Weber múlt héten látogatott Budapestre, ahol elmondta, hogy a CEU ügye kulcskérdés a Fidesz néppárti tagságával kapcsolatban, ezért egy konstrukcióval is érkezett amelynek keretében a CEU EU-s intézményként maradhatna Budapesten, és nem vonatkozna rá a lex-CEU.

Ahogy Weber később a német köztévének elmondta, a gyakorlatban ez azt jelentené, hogy a müncheni Technische Universität és a BMW is beszáll a tanszékek finanszírozásába.

A konstrukciót támogatását a CEU is kifejezte kiadott közleményükben, amelyben ugyanakkor azt is leírták, hogy ragaszkodnak ahhoz, hogy „Magyarország miniszterelnöke egyértelmű politikai állásfoglalásban biztosítsa arról európai partnereit, hogy a CEU amerikai és európai diplomákat kiadó szabad intézményként Budapesten maradhat.” Tegnapi levelével úgy tűnik, a miniszterelnök elindult ebbe az irányba.

(Forrás: 444.hu)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük