Connect with us

Blogbazár

Habonyék agyra vették, hogy Orbán, a standup comedy koronázatlan királya

orban.comedy
Megosztás

Na, végre! Habonyék észrevették, hogy a standup comedy koronázatlan királyává avanzsált Kedves Vezető mellett van még néhány perc hirdetési idő, óriásplakát, nemtom bizbasz, ahova még oda lehetne szuszakolni még több pártunkat-kormányunkat-Kedves Vezetőnket.

Furcsa is volt különben ez a járvány-lazaság

Feszt a Cilike néni, még a csapból is, hogy csak az menjen orvoshoz, aki nem beteg, meg mindenki hipózza a tojásait rendesen, és sehol a már megszokott, szép kék plakáterdő, ahonnan azért a szájtáti nép végre megtudhatná, hogy neki mennyire is jó.

Kellett ez nagyon, mert lassan már magunk is hittük, hogy megszívtuk

Hogy már második hónapja be vagyunk zárva. Hogy a végén még ráeszmélünk, Cili néni, bár nagyon szeretjük, azért nem valami acélos úgy verbálisan. Meg, mondjuk a maszkok, és tesztek ügyében sem. Rejtély, de vagy elfelejti szegény – erre gondolni sem merek – mit is mondott reggel, vagy mindig más papírt raknak elé, amiben pont az ellenkezője van odarajzolva, mint az előzőn volt, ami a nagy ribillióban, ami a napi közvetítések monoton egyhangúságában nem lenne meglepő. Öcsééém! Lassan többet szerepel a kedves tisztifőorvosnő, mint annak idején, Schmitt „Álamfő” Pali bácsi, kiscsikó-írástudatlan korában, a tévétornában.

Azt hittük, hogy igaz, amit megélünk

Hogy jól látjuk, amit látunk. Hogy már nemhogy nekünk, de az asszonynak sincs meló. Hogy a hitelünk, amit anno, forintosítottak-osztottak-szoroztak (maguknak osztottak, nekünk meg szoroztak.) még mindig több mint felvételkor…éljen és virágozzék a Kedves Vezető érte. Szóval a hitelünk, bármit is mókolnak vele a kedves propagandisták, mégis ott lóg a fejünk felett, mint Demoklész kardja, és ha valami nem változik, úgy üt agyon a megemelkedett bubor miatt, hogy csak füstöl majd.

Hogy mikor a Kedves Vezető ígérete –

„annyi munkahelyet fogunk létrehozni, amennyit a vírus tönkretett”

– az nekünk, az isten szerelmére, nem azt jelentette, hogy majd katona leszek, meg vadakat terelő, hülye kisbalázs, meg közmunkás.

Nem!

Hanem azt, hogy visszamehetek a gyárba, az irodába, és élem az életem, mint azok, akiknek a kedves kormányfője nem lopta ki, még a szemét is.
Ezért kellett végre az sok, szépkék plakát megint, meg a Kedves Vezető megnyugtató, elringatóan bársonyos torokhangja, ami a tévétől lassan a kenyérpirítóig mindenben 0-24-ben búgja, naponta ezerszer, az agy legutolsó még valamennyire is működő szinapszisát is átmosva, hogy ő – mondom Ő! – majd megint megment minket. Ó, istenem, megint nem hagy az árok partján, és ne szipogjunk, mert, „mimagyarok” nem vagyunk egyedül.

Nem vagyunk egyedül. Hurrá! Ettől féltünk

Gondolom, magára gondolt, mert valóban, 10 éve vele kelünk, vele fekszünk. Ő van a hálószobánkban, tévénkben, nyúlkál a pénztárcánkban, írja elő, kit szerethetünk és kit nem, ki a magyar, ki nem.

Az egész, jópofa kis kampány nem kerül(t) többe, mint 6,3 milliárd forint – tiszta comedy, nem?

A hülyének is megéri, még akkor is, ha a felét-háromnegyedét a szokott módon, „alkotmányosköltségesítik”. Közbevetőleg, ennyire szépen átkeretezni a közönséges lopás fogalmát, már-már művészet! (Miért ülsz? Alkotmányos költségért. Haha, ez jó!)

Kellett ez, nagyon! Hogy ne a szemünknek higgyünk, az üres pénztárcának,

Janisógornak, akit ugyan két hónapja rúgtak ki, de még regisztrálnia sem sikerült a kormányhivatalba, nemhogy támogatást kapnia. A sógornak, aki a Kedves Vezetőről nem valami szépeket mond újabban. A sógornak, akit, ha épp nem a sírás környékez a kilátástalanságtól, azon röhög, hogy ötvenévesen, „életerős fiatalként” jelentkezik a seregbe, mert neki a Kedves Vezető a parlamentbe nagy szájnyalogatások közepette, kiszáradt torokkal kántálva ezt ígérte. Az a sógor, aki fél a liftben, szédül a magasban, és nem kap levegőt, ha el kell rohannia a jegyellenőr elől, mert miből vegyen jegyet, ha nincs zseton?

Egyetlen magyar sincs egyedül

Az árok partján sem. A sógor sem, akinek egy megveszekedett fityingje, munkája sincs.
Őrület! Ez nem comedy….

figyu

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük